.svg)
Egy sonans, búgó kagyló mélyéről rekedt női hangot hallok, fulladozva a köhögéstől kéri számon rajtam, honnan tudom az elérhetőségét, ez egy titkosított kagylórendszer, kiáltja...
A kicsi Mózes szokásához híven nem válaszol, leteszi a súlya tekintetében valódi kardra emlékeztető vívóeszközt, és kávébarna kabátjában motoz, cigarettát keres.
Amikor ez a két könyv megjelent, arról, hogy posztmodern, a magyar irodalomban még vajmi keveset tudtak és írtak.
Nincs íróasztalom. Századom sincs, bár kettő is jutott nekem.
Tyukibá, az öreg seprűkötő hátáról ezúttal hiányzott a köteg vesszőseprű. Láthatatlan súlyt cipelve, görnyedten, szinte céltalanul őgyelgett felfele az úton. Mint aki eltévedt az időben.
Vincze Ferenc negyedik prózakötetének címe olyan elvárásokat ébreszt az olvasóban, amelyek a novellák elolvasása során fokozatosan megkérdőjeleződnek, majd direkt módon meg is dőlnek.
Kész a lépcső: létrán nem mászhat / A császár; a nép ilyet nem láthat…
Opcionális, de szintén fölöttébb hasznos a tudatalatti kifényezése, valamint, amennyiben szükségesnek érezzük, a fájdalmas gyermekkori emlékek kegyetlen eltörlése.
