.svg)
Anyuka szerint a legtöbb felnövekvő emberi lény életében várható egy sötét korszak, amely mindig hamarabb bekövetkezik, mintsem arra e lények környezete felkészülhetne. Így járt a nővérem is, aki egy ideje eléggé éjszínű. Feketére kontűrözi a szemét szemceruzával, fekete körömlakkot visel, villával lyuggatja a fekete harisnyáit, melyeket a fekete rakott szoknyáihoz hord fekete bakanccsal (mindezt hétvégente, hétköznap csak szimplán feketében jár, nagy a szigorúság nálunk a suliban). Van olyan bőr nyakörve is, meg minden, ha kimegy itthonról sétálni a barátnőivel, teljesen úgy néz ki, mint egy manga figura, és mire hazaér, már eléggé elkenődik a szemfestéke, apuka szerint olyankor inkább Marilyn Mansonra hasonlít. Szerencsére a nővérem nem nézett utána Marilyn Mansonnak – egyszer, amikor összeveszünk, és esetleg apukára is haragudni fogok valamiért, majd jól megmutatom neki.
A nővérem és a három barátnője, akik szerint minden mindegy, mert mindannyian a sötét semmi fele tartunk, kitalálták, hogy Halloween-bulit fognak tartani Halottak napján este, a két ünnep egymásutániságának és összefonódásának tiszteletéül,
meg azért is, mert idén péntekre esik a Halottak napja. Hamarosan kiderült, hogy e társaság szerint tényleg minden mindegy, kivéve ezt a bulit, amelyet rettenetesen idegesítően hetekig szerveztek, és amelynek feltétlenül pénteken kellett megesnie, mert másképp nem az igazi. A nővérem és a barátnői általában igen unottak és flegmák, a bulitól pedig nagyon lelkesek és kedvesek lettek, ezért végül megengedték nekik a pénteket, pedig a felnőttek szerint ilyenkor ez nem illik, de már úgyis annyi mindent elrontottak a nevelésünkben. (Szerintem én még nem is vagyok elrontva, ezt mondtam is nekik.) Ráadásul akkor mindenki világítani megy, és utána még őket is el kell cocókáztatni a pizsamapartira, de a szüleim szerint most már le van ejtve.
A nővérem egyik barátnője – akit a nagyon laza apukája egyedül nevel – egy temető mellett lakik, nála lesz a parti, és eltervezték, persze a szülők tudta nélkül, hogy halloweeni jelmezekben késő este – amikor már nem világít senki, és az apuka bealszik a kanapén, ahogy szokott – átszöknek a temetőbe, amely viszont világít a gyertyáktól, és nagyon szép lesz. Hosszasan, napokig képzelték el, hogy hogyan lesz szép, amit sajnos gyakran meg kellett hallgassak (és egyheti matekházi fejében, amit a nővérem ír meg nekem, nem is szólhattam róla senkinek), mert még nincs külön szobám, és anyuka szerint, ha így haladunk, nem is lesz.
Azt nem értem, hogy mikor nem lesz: ha mi haladunk így, szófogadatlan gyerekek, ha a családunk halad így vagy a világ –
mindenesetre egyelőre elég nehéz az életem ezzel az én fekete nővéremmel.
A bulira ijesztő jelmezeket kellett kitalálni, sajnos otthon, mert a nővérem a sötét külső mögött környezetvédő lelkileg. Persze azért egy csomó jelmez-alkatrészért és kiegészítőért el kellett menjünk a nagyüzletbe, amit én nem bántam, mert ilyenkor én is kapok ezt-azt, és mert én még nem értem környezetvédelmi korba annyira, nálam ez csak ezután fog bekövetkezni. Mivel a nővéremnek annyi mindent kellett vásárolni, művért, arcfestéket, vámpírfogat, fekete fátylat és csipkét, egy csomó ijesztő csomagolású édességet és csipszet, én is betehettem a kosárba egy fekete gumicukorpókokkal, denevérekkel és szellemekkel tele jókora műanyag tököt, és egy gyönyörű, vérben úszó, fejtetőre illeszthető, késsel átszúrt fejű-rugóról kiugró véreres szemű, rémisztő maszkot.
A családom szerint egyébként a Halloween ünnepét minfelénk a nagyüzletek teremtették meg.
Amíg nem voltak nagyüzletek, nem volt más, csak a Halottak napja, amihez a kellékeket a piacon kellett megvenni. Ma már krizantém és gyertya is kapható a nagyüzletben, úgy figyeltem meg, hogy komolyabb társadalmi kihívást annyi jelenthet, hogy hol olcsóbb és szebb a krizantém, illetve, hogy érdemes-e korábban megvenni vagy elég csak a temetők bejáratánál. Nálunk a családban ezzel kapcsolatosan két iskola van: a nagyszüleim már napokkal korábban megveszik a krizantémokat egy kistermelőtől a piacon, általában egy kicsit olcsóbban, mint ahogy a temetőnél kapható. Ilyenkor nagyon boldogok, hogy sikerült ilyen olcsón ilyen szép krizantémokat vásárolni, és lám, megérte bajlódni velük, felcipelni, óvni a széltől-fagytól a teraszon.
A szüleim persze mindig a temetőnél vásárolják, lehet, hogy ezért sem lesz külön szobám, mert ilyeneket csinálnak mindegyre, bár úgy láttam, ez a nagymamámnak tetszik: mindig diadalmasan mosolyog, amikor kiderül, hogy mennyit fizettünk ezekért a szerinte külsőleg az övéitől jócskán elmaradó növényekért. Aztán, amikor épp indulunk hazafelé, rendszerint megjelenik valamilyen rokonunk annál a sírnál, ahol épp vagyunk, kezében egy cserép hatalmas, egészséges virágbukéval, amelyet, és még sok hasonlót – mutatja is őket a környező sírokon, de a nagymamám csak azért sem szokott odanézni – az imént vett a bejáratnál aprópénzért, mert már készülődtek haza az árusok.
Egyszer mi is kipróbáltuk, hogy olyankor jöjjünk, de akkor persze csak néhány szottyadt virág kókadozott a placcon, mehettünk azzal szégyenkezve szeretett elhunytainkhoz, de az sem volt könnyű, hogy akkor már mind jöttek szembe velünk az élő ismerőseink, megálltunk beszélgetni, és közben rejtegetni próbáltuk a krizantémjainkat. Azóta a mi családunk időben vásárol, hogy ne kelljen lopakodjunk.
Meg hát a sír is hogy néz ki olyan nem ember elé való virágokkal, ugye,
és ki tudja, esetleg még másnap-harmadnap is arra jár valaki, elég rossz lenne, ha kiderülne, hogy nem vittünk egy normális virágot, el lehet képzelni.
Az idén inkább a nővéremet próbáltuk rejtegetni, akivel eléggé sokat kellett a szüleimnek egyeztetnie a halottak napi öltözékéről. Hogy ne kelljen nagyon sokat autózni, arra gondoltunk, hogy hazafelé a temetőből elvisszük a barátnőjéhez a másik temető mellé. A nővérem viszont hallani sem akart arról, hogy az autóban vagy a partira érkezve készüljön el, ezért hosszas huzavona után – borzasztó kitartó tud lenni bizonyos dolgokban – a szüleim megengedték, hogy felöltse a jelmez egy részét, de a halloweeni smink nélkül.
A nővérem végül halott menyasszonynak öltözött, ehhez illő sminket is képzelt el fehérre meszelt arccal, alvadt vércseppekkel, vámpírfogakkal és hasonlókkal, amit aztán családi nyomásra a barátnőjénél volt kénytelen elkészíteni. Én a ruhája alapján inkább szétmarcangolt hóembernek gondoltam volna, ha nem tudom, hogy mi is ő pontosan. Ezt persze nem mondtam senkinek, a nővérem anyukától örökölte a kézügyességét sajnos, és együtt fabrikálták a ruhát egy hosszú, fehér szoknyából. Végül, miután fekete gombokat és fekete csipkét varrtak rá, és bőven leöntötték művérrel, egész jó lett, a nővérem lyuggatott hozzá fehér harisnyát, és felöltött egy fehér lakkszandált, szerencsére félig csukottat, így jött a temetőbe.
A szüleim nagyon igyekeztek, hogy álcázzák a nővéremet,
anyuka előkeresett egy régi fekete hosszúkabátot, halottmenyassszony-nővéremnek ezt a két számmal nagyobb ruhadarabot kellett mindvégig begombolva viselnie a jelmez felett, pedig sokat panaszkodott, hogy melege van. Kicsit furcsa volt a lakkszandál néhány temetőjárónak, páran meg is kérdezték, hogy nem fázik-e benne novemberben, de a nővérem, mint már mondtam, nem fázott, csak sötéten nézett az érdeklődőkre a feketére kontűrözött szemével, anyuka néha oldalba bökte, hogy mosolyogjon. Erre a nővérem egyik oldalba bökés után titokban betette a vámpírfogát, és szélesen mosolygott az ismerősökre, amíg aztán anyuka észre nem vette.
Anyuka sajnos azt is észrevette, amikor az olcsó, de szép krizantémmal dicsekedő unokatestvérétől úgy köszöntem el, hogy feltettem a lógó szemgolyójú, átszúrt fejű álarcot, persze nem lehetett nem észrevenni, mert a nő ijedten felkiáltott, hogy jaj. De láttam nagymamán, hogy nagyra értékelte, amit a családunkért teszek, cinkosan rám nézett, aztán a temetőből kiérve nekem is és a nővéremnek is adott 50-50 lejt, még jó, hogy megspórolta a krizantémon. Nem sokat búcsúzkodtunk nagymamáéktól, mert a nővérem már tűkön ült, hogy a buli, s mi meg mindenkivel megállunk órákra beszélgetni. Ami nem igaz, mert szerintem csak félórákról volt szó.
Kicsit unalmas volt nekem is ez a sok megállás, mert mindig vártam, hogy gyufázhassak.
A Halottak napját nagyon szeretem,
mert anyuka is környezetvédő, és mi nem veszünk olyan műanyag gyertyatartós gyertyákat, hanem hagyományosakat, amiket beszúrunk a földbe, vagy rácsepegtetjük a viaszt a sírra és odaragasztjuk. Szerencsére ahogyan meggyújtjuk a gyertyákat, mindig hatalmas szél kerekedik, vagy ha nem fúj a szél, az odaragasztott gyertyák dülöngélnek, és mindig kialszanak, és lehetek én az újragyújtási felelős, ami, meg kell mondjam, állandó igénybevételt jelent a síroknál, de élvezem. Na, de az idén jól telt az is, amikor egyik sírtól a másik fele haladva a felnőttek folyton ismerősökkel beszélgettek, és nem gyújtogathattam, mert néha feltettem az átszúrt fejű jelmezt, és kiléptem anyuka mellől az arra járók elé. Anyuka ilyenkor kínosan mosolygott, és szó nélkül kapta le a jelmezt a fejemről, egy ideig sikerült visszaszereznem a kezéből, miközben beszélgetett, de végül betette a táskájába.
Szerencsére a temető után nem szidott meg, hogy miért hoztam magammal az álarcot, mert
lefoglalta a nővérem, akit végül sikeresen elszállítottunk a buliba.
Másnap megtudtuk, hogy késő este aztán ki is mentek a temetőbe a jelmezeikben, hogy megnézzék, milyen szép. Éppen kicsit félve, megilletődve, suttogva gyönyörködtek, amikor hátra fordulva megpillantottak egy hosszú fekete kabátos alakot, aki őket nézte. Visítva rohantak ki a temetőből, az alak valamit kiabált és futott utánuk, de nem tudta utolérni őket. Amikor hazaérve beestek a kapun, és próbálták kifújni magukat, fújtatva megjelent az üldözőjük is: a nővérem barátnőjének az apukája a hosszú fekete bőrkabátjában, aki, ahogyan anyuka fogalmaz, egy kicsit alter fickó. Kiderült, hogy azért osont utánuk, mert megneszelte, hogy mire készülnek: felelősségteljes szülő nem enged csitri lányokat este a temetőbe, meg hát vigyázni is kell rájuk, ha megijednének valamitől.
