.svg)
music: Greensky Bluegrass feat. Holly Bowling: Solstice
0.1
A csobán angyal messze járt juhaival, szinte beérte már a hármakat, akik ama fényes gömböt hajtogatják Napkelet felé. Az égbolton a sok egymás után haladó juhról és bárányról, aranyló szőrű kecskéről azt gondolták a lentiek, hogy havat és hideg szeleket hozó fellegek.
Odalent a népek, ahelyett, hogy igazán az ünnepre készülnének, gyűlölséggel a szívökben egymás vérét ontják, s akik pedig békét keresnének, minduntalan szöges kerítésekbe és nagy tüzekbe ütköznek.
Ferenc kerált titokzatos betegsége gyötörte, melytől elgyengült a teste, és a lélek is nagy viaskodásban volt őbenne. Batu kán elhagyta a pipáját, és más apróságokat is elveszített, annak jeléül, hogy a változásban sok mindent el fog hagyni, vagy azok őt, s hogy nem lesz könnyebb ezután sem, mint ahogy eddig sem volt. A Farkas folyton azt ismételgette, hogy vissza kellene fordulni, a már ismert ösvényeken járni inkább, de Batu kán nem hallgatott rá, pedig néha szeretett volna, de nem sikerült.
1.
Osztán a papucsosok megjöttek-e? – érdeklődött Remete Vendel Grigor Luszavoricstól.
Milyen papucsosok, te öreg? – kérdezte Grigor, aki nemrég ébredt fel a hosszú és mély alvásból, amely mintha évszázadokig tartott volna. Alig bírt felszínre jönni az álomból, és most még az Úr tündöklő napja is elvakította homályos látását. Szinte fel sem ismerte a fölé görnyedő Remete Vendelt, annyira el volt kábulva, és csak az öregből örökké áradó mosatlan gyapjú szaga juttatta eszébe, ki is szól hozzá. Azt is elfelejtette, hogyan tért meg cellájába, lehet, nem is a maga lábán jött, hanem valamelyik erős karú angyal kapta fel az Úr szobájából, és hozta be ide. A cella kicsi volt, mint minden rendes szerzetesi szoba, de az ablak nagy, földtől szinte plafonig érő, és csodálatos kilátás nyílt belőle az égi mezőre, ahol most nem a csobán angyal juhai, hanem vastag bundában pompázó jakok és lámák bóklásztak. Papucsos illetőknek nyomát sem látta, és nem is értette a kérdést, meg azt, pontosabban kikre vonatkozhat. Remete Vendel, akárcsak a csobán angyal, sajátos nyelvet használt, amelyet talán csak az Úr értett egyedül.
Grigor Luszavoricsnak hirtelen bevillant, mi okozhatta azt a mélységesen mély álmot, amelyben látta a kán népét hosszú és rendezett sorokban kivonulni a birodalomból, és a Farkast, aki utolsónak zárta a kivonulók seregét. Ez utóbbi felborzolt bundával, jobbra-balra vicsorogva ment, pedig láthatóan senki más nem érzékelte az ellenséget, az mégis ott lapulhatott valahol, a sűrű nádas szélében, amely hamarosan elnyelte a kánt és az ő népét.
Az álmodás előtt az Úr füstölgő pipát nyújtott Grigornak, és biztatta, hogy szívja csak bátran, még sosem ártott, sem embernek, sem angyaloknak, tisztességes munkában megfáradt szenteknek. Grigor Luszavorics feltételek nélkül és vakon bízott az Úrban, ezért is kerülhetett ilyen közelségbe véle még életében, amikor azzal foglalatoskodott, hogy a kételkedő és gyengén látó népeket az Úr szeretete felé terelte, mert azokban az időkben, akárcsak most, más út nemigen létezett. Mint megtudta, a pipa Batu káné, s Damján, aki szórakozott volt életében és holtában egyaránt, a legutóbbi találkozásukkor zsebre vágta, az Úrnak pedig megtetszett, mindig is szeretett volna egy ilyen öblös fejű, jól, de komótosan szelelő pipát, úgyhogy megtartotta magának. Szokása volt az Úrnak az ilyesmi, a szobája tele volt elcsaklizott szemüvegekkel, sétapálcákkal, apró dobozokkal, megtépázott fedelű zsebkönyvekkel és mindenféle ismeretlen rendeltetésű tárggyal. Már régen nem tudta ő sem, melyiket kitől nyúlta le, és nem is törődött ezzel, elvégre igaz azon mondása, hogy mit egyik kezével elvesz, azt a másikkal visszaadja.
Remete Vendel kivárta, míg Grigor Luszavorics némi harmattal felfrissítette az orcáját, aztán ismét ama bizonyos papucsosok felől kezdte faggatni.
Arról volt szó, hogy ma jönnek, sőt már tegnapra ígérkeztek, de hiába vártam őket, nem mutatkoztak. Nem értem, hogy nem emlékszel rájuk, hiszen ifjúkorodban te is járkáltál velük a távoli pusztákban, ők segítettek volt neked kigyógyítani Vadkant az őrületből.
Ó, te öreg. Hát azok a sarus testvérek voltak! – kiáltott fel Grigor.
Saru, papucs, egyremegy, nem? A lényeg az, hogy őket várom, jönniük kell, ma biztosan megérkeznek.
2.
Térj meg, én mondom neked – morogta a Farkas, de Batu kán csak a fejét rázta.
Bolond vagy, ha most az ismeretlennek indulsz neki. A vesztedbe rohansz – mondta a Farkas, bundája zöldes lánngal ég, szeme vörös, mint a parázs, mely lángra gyújthatja ezt az egész világot.
Batu kán halkan szidta magát, hogy azt a jó pipát elhagyta, de talált a zsebében egy másikat, rágyújtott.
Még egyszer mondom, meg fogod bánni, erősen bánni fogod, s nem lesz ahová visszatérj, elveszítesz mindent – vette könyörgőre a dolgot a Farkas.
Lehet, hogy igazad van. De akkor sem fordulhatok vissza. Soha nem fordultam vissza, hidd meg nékem.
Így nem is tudod, milyen – morogta a lángoló bundájú ordas.
Így hát nem. De figyelmezz rám. A múltkoriban belefutottam Makedón Nagy Sándorba, ott szekerezett az istenadta, pont amerre jártam. Osztán látásomra kibucskázott az ő díszes fogatából, ott fetrengett a tört aszfalton, mint valami halandó. Te ezt nem vennéd jelnek? – kérdezte Batu kán, és sűrű füstgomolyagot eregetett száján és orrlikain.
Makedón Nagy Sándor? Azt mondod? S ottan fetrengett? – kérdezte elhűlve a Farkas, s szőrének égése csillapodni látszott.
Ő maga, bizony. S én ezt jelként értelmeztem. Hogy mehetek, amerre a szemem lát, mindig csak előre, a sűrű nádban is, ahol csak az égben bízhatunk, semmi másban.
Csak annyit mondj, ennek a Sándornak az útját akarod járni? – kérdezte kétségbeesetten a Farkas.
Fenét a Sándorét, hisz ki ő nekem? Fetrengésében láták jelet, nem őbenne – mondta Batu kán, és menni készülődött.
Hát akkor merre, merre indulsz? Megmondanád?
Keletnek, mindig csak keletnek. Hiszen láthattad magad is, merre megyünk, itt vagy, a csapat farkán. De le is maradhatsz, hogyha félsz. Nagy vizeken kell átkeljünk. Azt mondják, a farkasok nem kedvelik az úszást – mondta Batu kán, és vékony tarisznyájára csapott.
Látod? Üres, és elhagyom ezt is, elhagyok mindent. Rendel majd az Úr másikat, vagy odaveszejt, vízbe, nádba, nagy tüzekbe. Veszejtsen, nem félek. Majd ott állok színe előtt, és visszakérem tőle a pipámat.
Bolond vagy, el kell hagyjalak téged – mondta szomorúan a Farkas.
Hagyjál el, édes szolgám, hiszen én kérlek erre. Oda, ahová én megyek, neked nincs aminek jönni. Térj csak vissza a rengetegbe, amelyből vétettél.
3.
Világosíts,világosíts meg – imádkozott Batu kán. A Macska puha léptekkel járkált körülötte, bajsza harciasan meredezett, nagy füstöket érzett, és azt is, tűzön és vízen át is követi ezt a bolond kánt, kutyák kutyáját, vadak vadát, aki vesztébe siet, és nem érdekli.
A kán sírt. És ment. Merre, hova, senki sem tudja, árnyéka fekete kutya, és nyomában csak az örök Macska jár, aki bátran lépked vöröslő parázson, és gond nélkül kap levegőt, ha átcsap fejük fölött hullám és szökőár.
4.
Ott vannak! – kiáltott fel Remete Vendel, és az égi mező egy távoli pontjára mutogatott.
Grigor Luszavorics szeméhez tapasztotta a színházi látcsövet, amelyet még az Úr ajándékozott neki, az egyik vidámra sikerült estén.
A baobabfa alatt, amely az égi mező szélét jelöli, veres kaftánokba burkolózott illetők álltak. Közrefogtak valakit, aki balkezében valami ladafélét hajtogatott, valahogy úgy, mint a mester, amikor éppen inasának mutat meg újra meg újra valami hasznos mozdulatsort. A veres kaftánosok lelkesen utánozták, messziről is látszott, hogy nagy boldogságban vannak.
Mi az a kezében, és kicsoda ő? Nem ismerem fel a nagy por miatt, amelyet felvernek – érdeklődött a hollószemű Remete Vendel.
Hanem más, egy vízilabda. Ez pedig Ferenc kerál, aki a szárazon tanítja a góllövést ezeknek a szórakozottaknak. De elárulod nekem végre, mit keresnek ezek itt? – kérdezte Grigor, és megtörölte homlokát, melyet a hirtelen jött csodálkozás verejtéke lepett el. Remete Vendel teljesen belemerült a bámészkodásba, sőt, jobb karjával utánozni kezdte a mozdulatot, amit amott látott.
Grigor Luszavorics türelmének határait kezdte érezni, azaz kúszott felfele torkán a kielégítetlen kíváncsiság savként maró dühe. Hogy a sarus testvérek megjelentek, az egy dolog. De mit keres vélük itt, az égi fertályon egy halandó, méghogyha régi ismerős is ő, a Ferenc kerál, a legkisebb ország hercege és fejedelme. Megrázogatta kicsit a révületbe esett, gyapjúszagú Vendelt, aki már úgy körözött jobb karjával, mint az aranykezű Vujasinović.
Az van, súgta az öreg Grigor fülébe, hogy az Úr csapatot akar. És ezeket találta. A kerál lesz az edző. Érted már?
Grigor Luszavorics nem értette, hisz mit lehet érteni azon, hogy némely révetegek, akik eltökéltek ugyan, de életükben s holtukban is csak a végeérhetetlen sivatagokat rótták, megbomlott lelkeket gyógyítandó, most égi vizekbe vetik magukat, és az Úr dicsőségére megalakítják a mennyei vizipólócsapatot. Az tény, hogy heten vannak, és egyikük sem gonosz.
Az Úr szándékai kifürkészhetetlenek – szűrte a foga között Grigor Remete Vendelnek, de az nem is hallotta már őt, hanem az ajtó felé sietett, és Grigor jól láthatta, amint vénségét meghazudtolva úszott sietve a levegőben, a Sarus Testvérek és Ferenc kerál felé.
5.
Meddig tudna maradni? – érdeklődött kedvesen az Úr, és sűrű füstfelhőt fújt Ferenc kerál szeme közé, aki emígyen mégjobban elkábult, egyrészt a nagy világosságtól, másrészt amiatt, hogy az Úr csakis színtiszta hasist szívott.
Hát nem is tudom, maradnom kell egyáltalán? – kérdezte kissé zavartan a kerál.
Szóval nem akar szerződést – állapította meg az Úr, és borral kínálta a kerált, akiről ő maga döntötte el, hogy szerinte az égi pólócsapat legkiválóbb edzője lehet, és ugye szokva volt ahhoz, hogy döntéseit senki sem kérdőjelezi meg.
Szerződést? Abból nekem mindig csak bajom számazott, Uram – mondta szomorúan Ferenc kerál. Meg aztán, lehet, hogy odalent is lenne még egy kis dolgom.
Örvendek, nagyon örvendek – mondta az Úr. Tudja, ki nem állhatom a bürokráciát. Az nem az én találmányom, és általában nem rajongok azért, ami nem az enyém.
Ezzel én is így vagyok, Uram – mondta Ferenc kerál.
És mondja csak, várja magát valaki odalent? Vagy maga várna valakire? – kérdezte az Úr.
Remélem, Uram, hogy többen is várnak – válaszolta Ferenc kerál.
Esetleg Batu kán? Ismeri még őt? – kérdezte az Úr, és újabb füstfelhőbe burkolta szegény kerált.
Hogy ismerem-e? Hát nem tudom, uram. De azt igen, hogy ő minden bizonnyal vár rám – válaszolta Ferenc kerál, és köhögött.
Vendel, adjon ennek a fiúnak egy jó meleg subát. Nézze, hogy köhécsel. Aztán vezesse akkor vissza a Föld felé – rendelkezett az Úr, és vállon veregette a kerált.
Csodás hát, csodás vállak, gyönyörű sima bőr. Tudja, ha egyszer ember leszek kicsi tmegint, szeretnék magára hasonlítani, fiam – mondta az Úr, miközben Vendel aranyló szőrű bárányok bundjából összeillesztett subát terített Ferenc kerál vállára, és kifele vezette az Úr füstös szobájából.
Aztán ne felejtse el, fiam, hogy akármikor szólíthatom – kiáltotta a távozók után az Úr, és aznapra még egyszer jól megtömte a pipát.
