.svg)
szeretem a harmadik emeletet, a komódnál összeszűkül a tér, finom hajlongással ott halad el a soros gondozónő is...
Míg kék irónnal írod / derűd égre, dombra, / tar Terra terén sírok / vermét vájja bomba,
Többféle értelmezésnek ad teret a kötet, olvasatomban mégis a magány, szeretet (vagy „szeretés”) és önállósodás feltérképezése emlékezetes.
Én így iszonyulok hozzá. Vagyis, izé, nézd, milyen szép szubverzív elírást műveltem ide.
Bécs mindig ott volt velem, úgymond adott volt, hogy létezik, s tudtam, hogy az ember akár el is mehet oda, ha szeretné.
Elmondása alapján, anyja egy ismeretlen festő volt, polgári állásában egy hírlapszerkesztőségnek volt fotósa, apja pedig ápolóként dolgozott...
A hülye Sári, az meg elment. / Aztán ha valamit nem tudott, / apám az osztály előtt felpofozta.
Lehajolok és átölelem az asszony hajtott vállát. Magára maradt.
