A fotós táskámból már az érkezés után jó néhány tárgyat kipakoltam a közösségi ház száraz fűvel borított padlózatára. Ott van a Meine Freunde – die Kannibalen című könyv magyar kiadása is.
Adott egy gyakorlat. Úgy mozogni a térben, mint a füstölő...
A hónap szerzője szeptemberben Vincze Ferenc prózaíró, irodalomtörténész, egyetemi tanár. Konyhakés című rövidprózájának részletét Román Eszter adta elő.
A nemlétből a létre kinézni egy kisablakon!
összeszőtt minket szeretetből sérülésből / és közben mindent megjegyzett amit látott és hallott
A fiatalember feláll, térdéről lesöpri a port. Magas, botalkatú fiú, csontos arccal, barna, oldalra simított hajjal, vászonnadrágján még ott éktelenkedik a kosz okozta szürkeség
Szóval, hogy végre érdekes útitársat kaptam, / nem vesztegettem az időt.
Újra késésben voltam. Mióta megnyílt mellettünk az üzem, zajban aludtam el.