.svg)
a borostyán karperecet sosem fogom kiheverni
ott csavargatta vékony karján öt gyermekkoron keresztül
miközben együtt ringatta a bölcsőt és a szorongást
összeszőtt minket szeretetből sérülésből
és közben mindent megjegyzett amit látott és hallott
névnapokat ünnepeket
az egészünk arcát amikor 10 évesek voltunk
lefőzi a harmadik rövidet
évtizedekig elfojtott szavak mosolyával bámul nagy szemekkel és görbén
a fehér konyhakövön
csak huszonkettő voltam az elsőnél
az nagyon fiatal de nagyapád nyolc évvel idősebb volt és tudod hogy van
sürgetett az idő
és akkor ment el a mamám
a sors akarta így hogy amikor a mamám elment már ott volt a hasamban az első lányom
kétévenként jöttek a lányok
huszonhat éves koromra már három volt
az nagyon fiatal Édeske te is látod mindjárt húsz vagy
elhallgat és rám néz
már nem úgy mosolyog
nem hordja sietve a szavakat egymás után
mégis fél hogy hátramaradnak a csendnek
hozzáér a borostyánhoz
leteszi a kávét
te ne menj bele olyan hamar
leánykodj egy kicsit
kell két-három év amikor csak magadra vagy
nem függsz senkitől
erre bólogatok
mondanék valamit
de a szavamba vág
van amire senki nem készít fel
tudod úgy van hogy az anyaság gyönyörű de
három gyerekkel nem volt könnyű
sok mindent magamnak találtam ki
mégis
ahogy sorba álltak
olyan édeskék voltak elhiszed
és én elképzelem a nehéz anyaságot
anyámat a két nővére mellett ahogy állnak sorban
és édeskék
aztán csak nyolc évre rá jött a negyedik
ültem a templomban mielőtt megszületett
és imádkoztam hogy fiú legyen
az egész család fiút akart és látod annyira akartuk hogy lett
amikor megszületett hazatelefonáltam
jaj Édeske el tudod képzelni hogy örültek a telefonban
itt elhallgat
újra mosolyog a szeme a keze
állunk a fehér csendben
gyermekien néz rám
kíváncsian
pont ahogy kacag és megsértődik
nem változott tíz év alatt semmit
akkor is ad ha nem kérek
ha kérdezek nem hall de mond mást
de tudom hogy érzi
érzi hogy értem
A Méhes György tehetségkutató pályázat megosztott III. helyezettje vers kategóriában, „senior” korcsoportban.
