.svg)
Vincze Ferenc negyedik prózakötetének címe olyan elvárásokat ébreszt az olvasóban, amelyek a novellák elolvasása során fokozatosan megkérdőjeleződnek, majd direkt módon meg is dőlnek.
Tyukibá, az öreg seprűkötő hátáról ezúttal hiányzott a köteg vesszőseprű. Láthatatlan súlyt cipelve, görnyedten, szinte céltalanul őgyelgett felfele az úton. Mint aki eltévedt az időben.
Nincs íróasztalom. Századom sincs, bár kettő is jutott nekem.
Amikor ez a két könyv megjelent, arról, hogy posztmodern, a magyar irodalomban még vajmi keveset tudtak és írtak.
A kicsi Mózes szokásához híven nem válaszol, leteszi a súlya tekintetében valódi kardra emlékeztető vívóeszközt, és kávébarna kabátjában motoz, cigarettát keres.
Egy sonans, búgó kagyló mélyéről rekedt női hangot hallok, fulladozva a köhögéstől kéri számon rajtam, honnan tudom az elérhetőségét, ez egy titkosított kagylórendszer, kiáltja...
Góth Gábor, a jó nevű író és szerkesztő, egyedül maradt a lap szerkesztőségében.
A harmadik út a súlyemeléses változat, amelyhez taxihasználat is dukál. Munka után, a talponállóból kijövet minden erőnket egybegyűjtve eljutunk az első taxiig.
