.svg)
borostyánszemeimbe egy napon / gyümölcslegyek ragadtak azóta sűrűn pislogok / azt hiszem akkor döntöttem a jövőmről
Gvendolin el is felejtette, hogy miért áll az ajtóban, elmerült a saját keze látványában.
szörnyülködve gondolok arra, / hogy ha meghalok egy repülőbalesetben, / nem lesz meg az a három percünk sem, hogy elmondjam, / milyen gyakran álmodom azt, hogy reggel a konyhámban vagy.
Kérdeztem, minek főz szappant, erre azt mondta, ő sem bérszámfejtőként akar nyugdíjba menni. Azóta néha együtt ebédelünk, és péntekenként ugyanazzal a vonattal szoktunk hazautazni.
Kőszobrok várnak egy túlméretezett kertben, / talán egy koldus keres éjszakai szállást, / talán Isten botorkál. És magában beszél.
„Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál?1” (1Sám 1,1.8)
Ahogy az lenni szokott, körforgások tömkelegéből épül fel az élet. Ha a színház szakmai életének alfáját és omegáját keressük, csakhamar Kisvárdánál kötünk ki keresgéléseink során.
Fischer Botond Buddha Jazz című verseskötete bátor vállalkozás: elsősorban azért, mert úgy bontja alapvető elemeire az identitást, hogy elzárkózik a hazug pózoktól.
