.svg)
VIII.
Az izmok és idegi válaszok szinkronizációjánál
sokkal több kellett, hogy kihajtsak onnan,
vissza se nézzek hazáig. Nagy lendülettel
nyitottam be, hogy borral és popcornnal
végre leülhessek a sorozatomhoz.
Ekkora lendülettel akár fegyvert is vásárolhatnék.
A lehetőségek evolúciója: kéz, kés, pisztoly.
Áldott a nép, akiknek meghalhat az ura.
Olyan áldott akarok lenni.
Tart az erőm, megtart, kitart.
Egy gyengülő oroszlán éhesen alszik el,
de elalszik: önnyugtatás.
IX.
Szárazok és tiszták az új falak;
a gyerekkoriak beitták a téli hideget,
nyárközépig nyirkosak maradtak.
Könyvek penészedtek be és fogzománcok
repedtek meg a vacogástól egyetlen éjszaka alatt.
Esős napokon visszaemlékszem arra a szobára,
de ügyelnem kell, magához húz.
Egyszer megtörtént, akkor bezárkóztam,
soványabb lettem.
Nyitott szemmel aludtam a matracon,
az üres rámenesdoboz szőrt növesztett.
Végül munkahelyi barátaim összekapartak.
Azóta gyógyszert szedek, apró, fehér
gyöngyöket. Néha így is elalszom utcai ruhában,
nyitott szemmel, oldalra eső mellel,
mint egy ravatalon.
X.
Szavaim, akár a penész. Fekszem a homokban,
fent rikoltoznak a nap kigyulladt sirályai.
Ha kimondanám gondolataim, felfalnák
a napot. A dombok megtanítottak erre,
jótállnak értem, hogy ébredéskor legyen időm
magamhoz térni, ne uralja más a testem.
Gerincükön a nap arany jelzőtüzei,
de a völgyben még sötét van.
Mire besüt az ablakon, lenyelem
minden szavam. Ahogy az Úr tanította.
Megyek etetni a gépeket, tudva, egy nap
úgyis túletetjük őket, és akkor tényleg,
tényleg csak az imák maradnak.
XI.
a mérleg egyik tálcájában narancsok
három-négy szem egy gyerekkorban
konzerválódott piacjelenetben
a másik tálcán egy hatlövetű
töltve van és sokkal könnyebb
felszalad rándul a nyelv
borostyánszemeimbe egy napon
gyümölcslegyek ragadtak azóta sűrűn pislogok
azt hiszem akkor döntöttem a jövőmről
aztán felébredtem azóta sem tudom jól
döntöttem-e erős fényben sűrűn pislogok
XII.
végül is megérte ez mégiscsak a mártírok hazája
az a szerencse hogy bár az útmenti pálmákról is
kamerák függnek csak néhány embert figyelnek meg
a nőkre gondolok akik élettelen testeket tartottak
milyen sokat vártak hogy elzarándokolhassanak
békében a sírhoz
a nőkre gondolok
nem tudtak mit tenni
miután az eldobott test már
nem kellett a kameráknak
egyszerre megnőtt a súlya
és egy csirkére amit kelet-európai gyerekkorom
tornácára akasztva véreztettek ki
aztán valahogy elszakadt a zsineg
beletoccsant a kocsonyás vérbe
azzal a hanggal esteledett be
XIII.
a̵͖̿ ̴̦̑h̷̬͊å̸̻ĺ̵̩á̵̬̓l̶̬̿ ̷̨̍ǎ̴̱ ̷̥̀f̴̧̀ü̵̦̎r̸͈̋d̶̞̀ő̸̘̈́s̵̽ͅz̶̻̚ò̴̯b̴̻̑á̸̳̋b̴̘͂ā̶͜ň̸̞ ̷̱̾ü̶̱͋l̴̯̚t̶̖̅
̸̱͌l̵̤̓á̵̠́b̷̪̽á̸͇̔r̷̰̋ó̵̡͐l̵̻̈ ̸͚̆b̸̖͑ò̷͓r̴͍̂ŏ̷̥t̶̠͆v̷̢̇ạ̴́̅l̴̨̕t̵̰̏a̷͓̿ ̴̠͠a̶̜͌ ̵͎͒p̵̅͜i̵͉͘x̸͎̚ȩ̷̓l̷̳͒e̶̙̊k̸͇̈ê̴͜t̴͉̆
̸̳̈v̴̻͌á̴̲̿d̷̡͐l̶̤̏í̷͜ǰ̴͇á̴͎̾nt̵̹̐e̵̛̼t̸̳̕ȏ̶̱v̵̘͒á̷̖̓l̴̺͂t̵͈̅ ̶̫̊k̸̢͌ȉ̵͜r̴̰̃á̵͍͊l̷̡̅ỳ̴̪o̵̬̐ķ̸̾ ̵̯͌
̷͙́é̴̮̅s̴̮̿ ̴͍̕h̶̙͑i̵̮̍n̶̘̚t̶̳̀ó̵̭̈́ ̶͍̈é̴̗l̶̗̎é̴̯̈ ̸̯̀f̷̝͋ő̸̯g̷̻͋ō̷̩t̶̖̽t̴̗̎ ̵̑͜ s̸̞̔z̶͉͌ǎ̶͖m̸̖̊a̷̹͝r̸̗̿a̸̧̐k̵̯̉
azt mondom hogy láttam a halált
azt mondom uralkodik gyűlöl és vadászik
azt mondom ki akarja tépni a torkokból
a róla szóló hasonlatokat
a kamerák előtt azt mondom
a halál isten a halál a tarot
rendőr pap királynő
sosem láttam a halált
de torkomban a halottak
szavakat követelnek
azt mondta olyan vagyok
mint egy téli délután üres és átlátható
nem is tudjátok milyen amikor
meg akarnak határozni
amikor sikerül nekik
XIV.
ó te nő aki gyomrod repedéséig
ittál a mértékletesség kelyhéből
pikkelyes sarkú ősanyánk
zubog benned a kígyók vére
az úr szavai férfiszavak voltak
kapuőrei lángoló pallosokkal mind férfiak
te felszabadítottad ádámot
és sarjaitok mégis újra és újra
fejet hajtanak az úr előtt
és újra és újra titokban kiürítik a kelyhet
hát kárba ment a kiűzetés
a túl sok alma roncsolja a fogzománcot
