Közel állt hozzánk

Tar Károly emlékére

‍

Tar Károly távozásával ismét érzékelhetőbbé, szigorúbbá váltak azok a távolságok, amelyek a hétköznapokban írók és írók között, különböző generációk, szerzői világok, írók és olvasók között tetten érhetők. Annak okán is, hogy Tar Károly életének kilenc évtizede, írói pályafutása hét évtizede alatt sohasem volt egészen közel az éppen aktuális irodalmi fősodorhoz. E tényt, némi sanyarú öniróniával, úriemberi visszafogottsággal, szóvá is tette olykor. Miközben több mint fél évszázadon át mégiscsak jelen volt, gyakorta kovászaként annak, amit erdélyi irodalmi, kulturális életnek szokás nevezni.

A múlt század hetvenes éveiben az Ifjúmunkás munkatársaként olyan vállalásai is voltak, mint az Ifjúmunkás Matinék megszervezése, vagy Dusa Ödön kolozsvári Zsebszínházának támogatása, vagy a Napsugár főszerkesztése, amikor mindez túlmutatott a szervezői vagy szerkesztői munkán, téttel bírt, mint ahogy jelentősége volt az Erdélyi Szépmíves Céh újraindítása körüli lelkesedésének, munkájának – amikor Svédországba költözik, akkor is kovásza, olykor mindeneket is mozgató szervezője a kulturális életnek, lett légyen szó folyóirat- vagy könyvkiadásról, egyesületek létrehozásáról, működtetéséről.

Mindaz, ami jelentős és jelentéses pályafutásában, természetesen nem fér el egyetlen bővített mondatban. A fenti bekezdés csupán érzékeltetni igyekszik azt az évtizedeken át újra és újra érzékelhető villódzást, ami pályája főbb állomásait jelezte.

1935. augusztus 30-án született, 2026. február 15-én távozott közülünk. Közel állt hozzánk, mi mégsem tudtunk minden esetben őt megillető figyelemmel odalépni hozzá.

Félszáznál is több próza-, vers- és műfordításkötet szerzőjeként tagja volt számos írószervezetnek Svédországtól Erdélyig, legutóbb a Romániai Írók Szövetsége kolozsvári fiókja díjazta munkásságát tavaly tavasszal.

Habár írt, továbbra is (tavaly küldött verseit közöljük e számban), a teljes Művet, érzésem szerint, tavaly nyáron kívánta lezárni, nem a Kolozsvári Magyar Napokon lezajlott utolsó, performanszba hajló, számos kortársa arcélét felvillantó könyvbemutatójával, hanem néhány nappal később, amikor ismerősök, rokonok körében, kilencvenedik születésnapja okán egy két napon át tartó lakomát szervezett Torockón.

A lakoma Kövi Pál gasztronómiai munkáinak bármely oldalára felkerülhetne, sőt, klasszikus auktorok vagy mostanság híres ínyesmesterek is tanulhattak volna belőle. Minden felszolgált étekhez egy-egy saját emléke párosult, a kilenc évtized számos állomása, titka, mindenki által tudott pillanata.

E két napot egy megíratlan, mégis teljes fenségében láttatott eposz derűje lengte be, ízek és emlékek egységgé olvadásában vált egésszé mindaz, ami az asztalra került.

A derű titkát adta át nekünk.

Őrizzük emlékét. Nyugodjon békében!