.svg)
Hellén táj
Nem fáraszt, ha a hegy csúcsa felé haladsz!
Rosszabb csúszni, ha lejt és iszamós az út.
Agg strófád repedez? Serken a képzelet,
és máris tatarozni kezd!
Felhők romjai közt szépül a napsugár,
csonkolt szobrok előtt hódol a földi szél.
Egynek már feje nincs, bárha a langy tavasz
ráképzelte a fecskeszart.
Márványátlagolást végez a romkupec.
Rég elmúlt örömök bére a pusztulás!
Hellén táj, vagyonod el sose fogy talán:
túl sok benned a tartalék.
Van még útlevelem, vízumot is kapok,
képzelt tájaimon túrom a táptalajt.
Mindent összezabáltál, anyaföld, s megint
jól elcsaptad a gyomrodat.
Egy versmagyarázathoz
Nem, nem, nem szeretők! Lelki barátok ők!
Meghitt tréfabeszéd! Éteri elmenász!
Nincs itt testi gyönyör. Vagy ha van is: csupán
szokványos, heteró viszony!
Szexkódok bujaságerdeje? Balgaság!
Sok perverz kutató éli ki vágyait!
Bordéllyá csak a nő teste lehet! Pedáns
és szűz klastrom a férfitest!
Meghiggadt reneszánsz lanyhulatába hullt
szűz lelkük szövegel: testtelen élvezet!
Intézményes öröm. Vattacukortorony!
Kiglancolt, töke-nincs szonett!
Komposztálás
Mindent áthat a langy melegbe robbant
vízágyú-lelocsolta lombvidámság!
Dolgod félrerakod, s a szóvirágot
megtrágyázod az ókor illatával.
Komposztálod a régi roncspoézist.
Sarjadj, nőj, gyarapodj növényigényünk,
borítsd műanyag életünk virágba!
Izzad már a parázna rögvalóság,
szétnyíló öle új kalandra vágyik.
Komposztáljuk a régi roncspoézist,
sarjadjon ki az új a régi tápból,
kerted gondja a képzelet magánya,
sarjadon ki az elvadult gyömölcsfa,
melynek lombja a langymelegbe robban,
melynek torz gyökerét a múltja rágja,
melynek pázsitos árnya őszutókor,
mint sün vacka, telik szagos gyümölccsel.
