„Dübörög az élet, de ott marad a hiány” – Schäffer Erzsébet mélységei és magasságai ötven percben

Schäffer Erzsébet először volt vendége a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak. Az újságíró, író Schäffer Erzsébettel Hol vagy? című könyvéről és sok személyes emlékről Daray Erzsébet beszélgetett.

Az Irodalmi Kávéház a beszélgetés helyszíne, zsúfolásig telik csillogó szemű emberekkel. Nem csoda, Schäffer Erzsébet jelenléte betölti és túlszárnyalja a kis teret, kizár minden más könyvvásáros zsizsegést. Schäffer Erzsébet ülve figyeli Daray Erzsébet érzékeny, csodáló, munkásságát ismerő kérdéseit, majd feláll és szárnyalva mesél. Nagyon messziről indít és sokkal többet mond, ad, mint amire az ott ülők számíthatnának. Én legalábbis egyszerre kapok morzsányi betekintést régmúlt idők és jelen életszemléletébe, társtalálásba és -elvesztésbe, gyermeknevelési hullámokba, karrierútba, természethez, halálhoz és Istenhez való személyes hozzáállásba.

‍

‍

A Hol vagy? című, 2017-ben megjelent kötet a szerelem, házasság, betegség és ápolás kötete, mindezek pedig egy férfi portréját rajzolják meg. Hegedűs Tiborról, közös életükről és a soha nem múló hiányról beszél az odagyűlteknek Schäffer Erzsébet.

A beszélgetés elején Daray Erzsébet a férfiről, a társról és az egymásra találásról, majd a kötet szerkezetéről kérdez. Schäffer Erzsébet mesél utcaszínházas múltjukról, Hegedűs Tibor csendes, állhatatos tekintetéről és jelenlétéről, saját maga világfelfaló, ismerni és élni vágyó karakteréről és szerencsés, életre szóló találkozásukról. Hegedűs Tibor darabokat írt és játszott, vonalrajzokból alkotta a semmit és a mindenséget, Gandhit olvasott, alkotott művészetet és életet – ahogyan Schäffer Erzsébet maga is. A kötetben szerepelnek Hegedűs Tibor rajzai, fotók, levelek a fiatal Hegedűs szüleitől, amelyek a tanulmányok komolyan vételére szólítják fel, de közös gyermekeik írásai is. Daray kérdésére, mit jelentett számukra a tudás, Schäffer könnyedén jelenti ki, hogy nem szerették a felesleget tanulni, de amit szerettek, abból sokat akartak, ugyanakkor a világban való jelenlétük egyszerre tartotta értékesnek a pásztorokkal és színészekkel való időtöltést és beszélgetést.

Hogyan érte el Schäffer, hogy gyermekei írjanak a kötetbe? Schäffer a maga sugárzásában jelenti ki, sehogy, nem kellett elérnie, a gyermekei végig jelen voltak apjuk betegségében és gondozásában, és bár mindegyiküknek megvoltak a saját kérdései és félelmei, Schäffer ötletére alkotóként is részeseivé váltak a kötetnek, hisz ők „jóízű család”. Schäffer Erzsébet hangsúlyozza, saját útjában nagy felismeréseket adott a családjában levő titkok, átörökített tudások vagy hiányok felgöngyölítése és nagyon fontosnak tartja a saját élet megírását, áthagyományozását. Daray Erzsébet kérdezett még hitről, transzcendens élményről, természethez való viszonyról, a könyvben szereplő ajánlásról és a kötet utóéletéről is.

‍

‍

Schäffer Erzsébet így beszél három éves kori transzcendens élményéről, amikor azt érezte, nincs halál – ez az élmény valamiféle ősbizalmat adott neki, amely nemcsak a mindennapokban, hanem Hegedűs Tibor betegségében és ápolásában is sok erőt, bizonyosságot jelentett. Schäffer mesél a présházról, amit sokáig javítgattak, a szőlősről, Szőlőhegyről, ölyvekről és a csendről, amelyben hallani a diófalevelek koppanását, ahogyan arról is, a kötet utóélete kapcsán nincs benne nyugtalanság, de kérdése volt, az ő történetük tud-e adni valamit az embereknek. Zárszóként pedig a Simone Weil-idézetről mint mottóról is megtudhattuk, hogy a Schäffer-féle életbölcsesség-tégely egyik eleme: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Még napokig Schäffer Erzsébetet emlegetem.

‍