Teres minor, teres major, latissimus dorsi

Gvendolin el is felejtette, hogy miért áll az ajtóban, elmerült a saját keze látványában. Tenyerét maga felé fordítva ki- és behajlítgatja az ujjait, aztán a kézfején figyeli a kézközépcsontok mozgását. Minden vastag a kezén, a csukló, az ujjpercek, a halványkék erek, a fehér bőr. Munkakéz. Puhán hullámoznak rajta a fedősejtek.

Felriad a köszönésre. Egy férfi áll előtte, rámosolyog, köszön, földfekete szeme opálos. Gvendolin végre rájön, hogy egy vendég. Az imént engedte be a kapun, a csengő hangja távolinak tűnik, mintha csak emlék lenne egy régóta süket világban.

Aztán feleszmél, és máris rajta masszőrnő-mosolya. Az ajtót becsapja utánuk egy széllöket. Ahogy a férfi leveszi az ingét, megmozdulnak a hasi izmok, sorban egymás után összehúzódnak és elernyednek, szokatlanul élesen ütnek át a bőrön a vastag erek. Erre vigyázzon, kérem, félmosollyal ejti bele a nyakláncot Gvendolin tenyerébe, a szája körül a ráncok eltorzítják egyébként valószerűtlenül szimmetrikus arcát. Gven akaratlanul is összébbhúzza bal szemét, hogy ne látszódjon annyival nagyobbnak a jobbnál. A férfi már a masszázságyon fekszik, amikor megérzi a tenyerében az ékszer súlyát. Vékony aranyláncon kerek medál, rajta furcsa szimbólum. Lefelé fordított háromszög, kétharmadánál elvágva, a csúcsa lebeg, vagy inkább zuhan? Becsúsztatja köpenye zsebébe, meglepően nehéz, lehúzza az anyagot.

Füstölőt gyújt, zenét rak. A férfi megkéri, hogy fújja el, nem bírja a szagát, kapcsolja ki, szereti a csendet. Mindent a vendégért, a vendég hálásan visszajáró csomóiért a hátban. Hiába, az ülőmunka. Gvendolin a kezében érzi a férfi izomkötegeit. Csuklyás, rombusz, delta. Teres minor, teres major, latissimus dorsi. Ugyanazok a csomók ugyanazokon a helyeken. Hogy szórakoztassa magát, mintázatokat talál ki. Két gyúrás a nagy rombuszon, jobb és bal, apró körzés a trapézon, jobb és bal, aztán a deréktól felcsúszik a kéz, egészen mélyen, az izmok között a nyakig. A vendég sóhajt, elernyed, maga egy boszorkány, amit csinál, szinte fekete mágia. Ugyan, fekete, legyint Gvendolin, elmosolyodik. A nyakszirtnél két kézzel két irányba tolja az izmokat, ki a vállig, aztán átlósan le, rombuszt rajzol, kicsivel lejjebb lebegő háromszöget. Újra. A lapockákon ismerős izomcsomóban akad meg az ujja, ujjbegyével mélyen benyúl alá. Fibromyalgia, ellenáll, de Gven nem adja fel. A vendég tűr, csak botszerű ujjai rándulnak össze kissé. Gvendolin a húsba mélyeszti ujját, alányúl, a rostok között keresi a tapadást. Végre megugrik a csomó, elválik az izomtömegtől, szinte hallja a tapadókorong cuppanására emlékeztető hangot, látja a bőrön kitüremkedő gombócot, ahogy hozzáér, gennyes daganatnak képzeli, ami futóhomokként nyeli el, hogy ő is egy görcs legyen egy száraz, idegen testben, és tűrje, hogy hetente egyszer rátenyereljenek. A férfi megemeli a fejét, Gvendolin a mozdulatra odakap, utolsó pillanatban szelídül gyengéddé az ütés, finoman nyomja vissza, már ez is túlzás, a haj a tenyere alatt hűvös, mint nyáron a fű. A csomó helyére bámul, már nem látja a kitüremkedést, mégis tudja, hogy ott van, a jobb lapocka és a gerinc között. Minden levegőt kiprésel a tüdejéből. A deréktól indul, lassan csúsztatja fel a kezét a spinalison, kúszik, mint kígyó az avarban. Teres minor, teres major, latissimus dorsi. A lapocka közelében irányt vált és növeli a nyomást. Az izomcsomóba akad az ujja, de nem torpan meg. Tolja a scapula irányába. Remeg az erőfeszítéstől, a vendég keze ökölbe szorul, alig hallhatóan nyög.

A csomó nem enged. Gvendolin hagyja, hogy keze átcsússzon fölötte. Stratégiát vált, a vállizmokba kapaszkodik, és maga felé húzza a teljes trapézt. Csapdát állít. A férfi teste megfeszül, csontjai megroppannak, Gvendolin fél kézzel kapaszkodik a meleg húsba, másik könyökét egyenesen a csomó közepébe nyomja. A férfi felszisszen, Gvendolin a levegő mozgását követve hatol mélyebbre, a görcs ruganyos anyaga szétterül a lapockán, de nem bomlik meg. A hát jobb oldala ívben hajlik, a férfi felüvölt, a bőr felszakad, az ujjak az élő húsba szaladnak, belevájnak az izomrostokba, apró pattanások sorozata hallatszik, nedves szakadás, puhán reccsenő, átázott, őszi falevelek, földszag.

És az izom elválik a törzstől. A teljes jobb felsőhát ott pulzál Gvendolin kezében. A férfi elnyújtva veszi a levegőt, mint akit hosszan üldöztek és most végre biztonságban van. Gvendolin orrát újra megcsapja az avarszag, és ahogy a megcsonkított testre néz, hátrahőköl. A mellüregből hiányzik a hús, hiányzik a tüdő. Faágak fonják be a bordákat, a gerinc felől nő egy vastagabb, és abból sok apró ágacska, nagy része korhad, szomorúan csüngenek le róluk a barnás levelek. Óvatosan végigsimítja a kérget, a levelek megzizzennek, néhány szárazabb lehull. A fa ágai lassan szoknak hozzá a szabadsághoz, óvatosan bújnak ki az üregből és nyújtóznak szét. Gvendolin megfordítja a lüktető húsdarabot. Teres minor, teres major, latissimus dorsi. Újra az üregbe néz. Stipes, palmes, spiritus. A leszakított csonk közepéből egy egészen apró, halványzöld levélke próbál kibújni a rostok közül. Trancsírozni kezdi a húst, körömmel kaparja le, aztán két ujjal feszíti szét az inakat, nem megy, túl rugalmas, túl erős, beszakad a körme. Kiszabadítalak, ha beledöglök is, gondolja, mielőtt az izomba harap és a fogával cincálja szét a kötegeket, hogy a belsejéből állkapcsa közé szorítva szakítsa ki a göböt a rostok közül. Óvatosan ejti a tenyerébe, kisebb, mint amire számított. Egy mag tokosodhatott be, a húscsomóból körömnyi hajtás áll ki feszesen. Az ablak alá ülteti majd, hadd lássa nőni az árnyékát.

Dubán Kitti 1996-ban született Székesfehérváron. Kereskedelem és marketing szakon végzett a Corvinus Egyetemen, majd kommunikációt hallgatott a Károli Gáspár Református Egyetemen. Hét éve Budapesten él. Munkaidejében reklámszövegeket, szabad idejében prózát ír.

‍