„fák tövében alszanak az árvák, …” – Kopriva Nikolett Talán vagytok című kötetbemutatójáról

Kopriva Nikolett Talán vagytok című harmadik verseskötetének bemutatóján jártunk a 30. Nemzetközi Marosvásárhelyi Könyvvásár Irodalmi Kávéházában. A beszélgetés moderátora Miklóssi Szabó István író, Kopriva Nikolett férje volt.

Kopriva Nikolett könyvbemutatója bensőséges, szeretetteljes hangulatban telt, amihez hozzáadott a jól érzékelhető egymást (mint alkotót és embert) mélyen ismerő jelenlét.

Egy testben és egy időben két Kopriva-kötetbemutatón is részt vehetett a hallgatóság, ugyanis a költői munkásságot gondosan taglaló beszélgetésben a szerző második verseskötetét, a szintén 2024-ben megjelent Kővé zsugorodott országot is bemutatták.

‍

‍

Felvezetőként Kopriva Nikolett származásáról, egyfajta hármas látásmódról beszélt Miklóssi, kihangsúlyozva, hogy a többféle tájszólásban való jártasság többféle világlátást is adhat. De mit jelent ez a hármas látásmód magának a költőnek?

Kopriva Nikolett két éve él Erdélyben, elmondása szerint azóta kitisztult a látása. Kárpátalján született, majd Budapesten és Mórahalmon is élt, különböző életstációit pedig mindvégig áthatotta egy görcsös otthonkeresés. A hovatartozás kérdése, a szűnni nem akaró kívülállóság és idegenség-érzés, valamint az otthontalálás iránti vágy áthatja a verseit. Hogyan építkezett az előző kötetében és hogyan teljesedett ki a Talán vagytok-ban? Kopriva 2020-ban Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjas volt, a Kővé zsugorodott ország megírását pályázta. Ezt követően, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként egy következő kötetében festmény-verseket akart írni, de a 2022-ben kitört ukrán-orosz háború teljesen átírta eredeti ötleteit, a két kötet átcsúszott egymásba, ugyanis mindkettőnek lett háborús felhangja, háborús egységei.

Első kötete, az Amire csak a fák emlékeznek sok természeti képpel dolgozik, amelyek miatt biopoézis jelzővel illették írásait, számára azonban a fa, tenger, növények olyan motívumok, amelyek aktuális élethelyzetében (Mórahalmon egy tanyán lakott éppen) a belső történések legpontosabb kifejezői – a biopoézistől pedig elhatárolódik. A Talán vagytok, eltérően előző kötetétől, amely nem tagolódik ciklusokra, de homogén versek alkotják, három ciklusból áll. A 2022-es évi Munkácsra való hazalátogatása, a háború korai következményei, az éppen aktuális áramkimaradás elindította és megalapozta benne a háború ciklusát. A második ciklus gyász-ciklus, nagyanyás versek olvashatóak benne, de a szerző eltávolodik, történeteket mesél halottairól, nem szerves része a szövegnek, míg a kötet harmadik ciklusa a másvilág és a kert-motívum köré szerveződik.

‍

‍

A beszélgetés egyik központi kérdése a nyitókérdéshez visszakapcsolódva a Munkácshoz való viszony, Miklóssi szerint ugyanis Kopriva valahogyan mindig Munkácsot írja. Kopriva elmondása szerint vitathatatlanul Munkácsból építkezik, a városból, ahol először ébredt önmagára és amely jelenleg sok fájdalom helye: középréteg nincs, egyszerre furikáznak Ladák és Teslák az utakon, a háború óta pedig egy generáció hiányzik az utcákról, éveken keresztül apátlan és anyátlan gyerekek nőttek fel, az emberek arcán állandó görcs és fájdalom látszik.

A bemutatón szó esett még az olvasás és a digitalizáció aktualitásairól, az egyre zsugorodó könyvpiacról, a fiatalok megszólításáról, illetve további alkotói célokról. Kopriva megosztotta a kétségbeesést, amit a harmadik kötete megírása után érzett, „megszűntek szólni bennem a versek”, a legalább fél évig tartó ijesztő alkotói szünetet és a világból, más olvasmányokból való töltekezést, ahogyan azt is, hogy a következőkben könnyebb, gyásztémától és háborútól eltávolodott verseket szeretne írni. A könyvbemutatón a szerző mindkét kötetéből olvasott fel verseket, így a hallgatóság belekerülhetett a kötetek hasonló, mégis különböző világába, ami egyszerre belső és külső látlelet.

‍