.svg)
De most mégis bevallom, hogy Száz sor magány című versed – a többi mellett – gyanúsan gyakran jut eszembe. Rögeszmésen ismételgetem: „Együtt egyedül nincs magány”.
Amikor közvetlenül az ezredforduló előtt megérkeztem Kolozsvárra, csetlő-botló egyetemistaként az egyik első igazi, irodalomhoz kötődő élményem egy Király László-est volt.
Amikor a 21. században azt mondják, akár a jelesek közül valók is, hogy már nem lehet költőnek lenni, Ő költő marad és költő is lesz, tovább, továbbra is.
Bokor Krisztián #folyamatosjelen című kötetét az új civilizáció első táncosainak ajánlja.
A múlt század derekán a magyarországi felsőfokú zenészképzést néhány valóságos művész- és tudósóriás határozta meg, természetesen a népes és kevésbé ismert pedagógus-hadtest mellett.
A Napkezek három termen át ötvenhat művel mutatja be a Munkácsy-díjas Ujvárossy 80-as évek elejétől napjainkig tartó munkásságát.
Egy nép attól lesz nép, hogy közösen szenved: közös szenvedés, örök kötelék, mindig mondom. Ez olyan bajtársias dolog, tudjátok, mint a katonaság.
Abban, hogy fotózni kezdtem, Erdélynek és az ott megismert számos embernek van az egyik legmeghatározóbb szerepe.
