Ég felé emelt kezek

Ujvárossy László Műcsarnok-beli, legújabb kiállítására belépve a címadó, hatalmas Napkezek azonnal feltűnnek. Végigkísérik a tárlatot, amely ugyanakkor jóval komplexebb, a széttárt tenyérinstallációk mellett fotók, grafikák, hímzések is tarkítják.

A Napkezek három termen át ötvenhat művel mutatja be a Munkácsy-díjas Ujvárossy 80-as évek elejétől napjainkig tartó munkásságát. A pályán való elindulásban központi szerepet játszott a festőművészként, művészeti szakíróként, kritikusként tevékenykedő Nagy Pál, aki a Marosvásárhelyi Zene-és Képzőművészeti Líceumban oktatott. Tanára, szellemi elindítója volt Ujvárossynak, aki itt érettségizett 1975-ben, majd Kolozsvárott, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán (ma Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem) tanult grafikát Ioachim Nica grafikusművésznél.

Diplomát szerezve Nagyváradra került, hogy az ottani szellemi fogyatékosok iskolájában rajzfoglalkozásokat vezessen. A Kisegítő Iskolában eltöltött nyolc esztendő (1980–1988) nagyban meghatározta művészetének alakulását, itt találkozott a mostani kiállítás kézmotívumaival is, melyek megigézték. „Ezekkel a kézrajzokkal a főiskola elvégzése után a nagyváradi kisegítőiskola gyermekrajzaiban találkoztam, ahol 1980 és 1988 között rajzoktató tanár voltam, és szabadon végeztem terápiás vizuális művészeti és pedagógiai kísérleteket, melyek hatással voltak és vannak a mai napig munkásságomra” – idézi fel emlékeit. Az évek alatt nemcsak rajzot oktatott, kísérletezett, de kirakatok rendezésével is foglalkozott. Majd a nagyváradi Bihari Napló, a Kelet-Nyugat és a Szemfüles című irodalmi, művészeti, közéleti lapok grafikai szerkesztőjeként kereste kenyerét. ’93-tól a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem grafika szakán oktathatott, jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetem nyugalmazott professzora.

Ujvárossy László művészete a 80-as évek elején bontakozott ki igazán. 82-ben rendezte első önálló tárlatát Nagyváradon. Nemcsak romániai, de magyarországi kiállításokon is erőteljesen jelen van 1990 óta. A Romániai Képzőművészeti Szövetség országos grafikai ösztöndíjának ’82-es nyertese, 2002-ben Munkácsy Mihály-díjban részesült. A Pécsi Tudományegyetem képzőművészeti szakán DLA fokozatot szerzett, 2015-től az MMA (Magyar Tudományos Akadémia) rendes tagja.

Sokoldalúságát bizonyítják szakfolyóiratokban megjelent képzőművészeti és művészetpedagógiai témájú tanulmányai, önálló kötetei, illusztrációi. Műveihez gyakorta használ retusált családi fényképeket, bonyolult installációkban is gondolkozik. Nem idegen tőle a videóval és hangeffektusokkal való bánásmód sem, rászolgált – miként önmagát jellemzi – a „médiamunkás” jelzőre.

A gyermekek, fogyatékosok sajátos képi világán túl a hagyományok, a népművészet foglalkoztatják, de a dadaizmus, konceptualizmus, sőt a giccs is. Ez utóbbiból Ujvárossy szerint inkább ki kellene hoznunk a humort, mintsem elutasítanunk.

A Napkezek negyven esztendő pályáját öleli fel, a lélek utazásának fázisait (születés–szerelem–halál) szemlélteti. Erre összpontosulnak a termek, melyekbe Ujvárossy beékelt még egy negyediket, a félelem szakaszát. Nyugtalansága nem alaptalan, véleménye szerint komoly romboló erők uralkodnak napjainkban, amelyek helyett a szeretet és a művészi kreativitás felé kellene fordítanunk figyelmünket.

Az első helyiség a fiatalság, a szerelem tere. Az ősi barlangrajzokhoz hasonlító tenyerek, gyermekekről készült portrék függnek a falakon. Erdélyi festett bútorok népi motívumai, vadrózsák, növényi indák között újabb kezek jelennek meg mint archetipikus formák.

A következő „etap” az alkotásokon megjelenő növényekkel, fákkal a természet tere is lehetne, ám a rajtuk feltűnő ornamentumok (gépkarabély, dongó) zömmel félelmet sugároznak. Ujvárossy ebben a térben a háború, az erőszak ellen tiltakozik megálljt parancsoló kezeivel.

A háború hozadéka az elmúlás, az enyészet, amely az utolsó, fekete-fehér helyiséget jellemzi. Hogy van-e kiút a pusztításból, az csak rajtunk múlik.

‍

Ujvárossy László: Napkezek, Budapest, Műcsarnok, 2023.

‍