.svg)
Ismerem azt a Király Lászlót, aki mesél. Homlokába húzott simléderes sapkában érkezik, mellén keresztbe átvetve válltáska.
Misu valóban ízig-vérig filozófus volt, de nem annyira egy szakmának, mint inkább egy attitűdnek az egyik utolsó képviselője.
A szerkesztőség ifjabb tagjai már nem is találkozhattak vele, nem láthatták, milyen komor eleganciával tud cigerattára gyújtani Nagy Mária, miként is tördeli éveken, évtizedeken át a Helikont.
„Mégis magányba ránt a bor, hajlongj és mondd, hogy Mutabor” – hajtogatta P. Lajos szomorú költő a konyhaasztalra borulva...
Halála éjszakáján Petőfi Sándort / egy vak ember – öreg szolga – látta / életben utoljára. Előfordul, / hogy a költőket látják a vakok is, / vagy csakis ők láthatják igazán.
Mielőtt jobb lenne, előbb nagyon rossz lesz, / erőszak a húson, csonton, idegeken, / míg minden izotóp a helyére kerül, / mielőtt jobb lenne, előbb átlényegül...
A fókatárgy, hogy a hóvihar / Morzsoljon el mindenkit, / Kiben nyüszkölve még kitart / A csontsovány istenhit.
Azt álmodtam egy éjjel, hogy Jankovics Marcell-lel utazom egy vonaton. A fülke sarkában ült, szerényen meghúzódva, kezében egy rajztömbbel, és rajzolt, folyamatosan rajzolt.
