.svg)
Az éjjel álmomban megírtam régen halogatott Hátsó ablakomat. A Helikon „nagysikerű” pályázatáról szólt. Emlékszem, a szerkesztőségben ültem egyedül, szombaton.
Beszéd közben előrébb hajol, ismét kutakodni kezd az asztalon, majd fölemel egy képet, amin egy fiatal nő látható egy szikár férfi mellett. Mögöttük kert.
Le kellett másznom a fáról, / hogy visszajussak rá, nézd, uram, / milyen perverz játékot űztek / húsommal a következmények.
Talán csodálkozol, mi ez az érzelgősség épp tőlem, aki egyik pillanatról a másikra leléptem...
Nem olyan jövőt akartam, amiben az emberek olcsó pénzért melóznak, amíg a robotok verset írnak meg festenek, olvasom valahol az interneten.
Később, ma is, nekem az a legfontosabb, hogy a szöveg olvasva életre keljen. Mint vers keljen életre, ami azzal jár, hogy egészében többet mond és sugall, mint a szavak puszta értelme.
bordélyház pincemély / – a nap is haldokol – / koporsónk dinnyehéj / gyulladt szem a pokol
Már nem érdekelt, hogy került-e leszármazottjuk Chilébe vagy sem, létezik-e a chilei örökség vagy sem, elég lesz, ha megtalálom a fonal végét, és Ariadné majd kivezet a labirintusból.
