.svg)
Hogyan kezdődött? Nevekkel, szövegfoszlányokkal, mint mindig.
Sosem írtam még annyira nehezen verset, hogy végül esszé legyen belőle, de egyes kollégáim örömére, mások bosszantására: öregszem én is.
Az elmúlt években kedvenc olvasmányommá vált Szilágyi István Szabálytalan leltára, amit az Utunk harmincéves évfordulójára készített.
Eljátszom néha a gondolattal, hogy ha megállíthatnám az idő kerekét egy adott életkornál, melyik lenne az.
Hol itt a költészet?!
Asszonyom, éppen vándorszínészek vannak itt a várban.
Ez az esszé sokat köszönhet Paul Ricoeurnek, és még többet Augustinusnak.
Középiskolás koromban megfogadtam, hogy soha többé nem navétázom, nem ingázom naponta faluról.
