.svg)
A 21. század második évtizedétől egyre rendszeresebben látnak napvilágot esszék a Helikon hasábjain, alkalomszerűen korábban is megjelentek esszék a kortárs magyar irodalom, olykor a világirodalom elismert szerzőitől.
De most mégis bevallom, hogy Száz sor magány című versed – a többi mellett – gyanúsan gyakran jut eszembe. Rögeszmésen ismételgetem: „Együtt egyedül nincs magány”.
„Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál?1” (1Sám 1,1.8)
S ha sem Istennek, sem pedig másoknak nem tudunk őszintén gyónni, akkor nemigen marad más lehetőségünk, minthogy megpróbáljunk önmagunknak vallani.
Már nem érdekelt, hogy került-e leszármazottjuk Chilébe vagy sem, létezik-e a chilei örökség vagy sem, elég lesz, ha megtalálom a fonal végét, és Ariadné majd kivezet a labirintusból.
Péntek este van, és újra koncert. M. Vivaldit játszik régi zenei együttesével a Karlskirchében.
Ha én egyszer Szilágyi Istvánnal egy asztalnál ülhetnék, az életéről és az életművéről faggatnám. Megkérdezném két sorsfordító döntéséről, hirtelen jött vagy titokban érlelt elhatározásáról.
