Mi, oldalbordák

‍Éva és a testhorror

‍

„Torture the women!”¹

Így szól egy Hitchcocknak tulajdonított szállóige a jó horrorfilm képletéről. Ez a három szó sok mindenről árulkodik; nem utolsósorban arról, hogy Hitchcock tisztában van a közönsége erotikus igényeivel. „A szépséget minden nap meg kell törni, hogy szép maradjon”,² ugye.

Létezik viszont a filmiparban egy irányzat – ha úgy tetszik, ellenforradalom –, ami a nőt a rettegés alanyából annak tárgyává lépteti elő: a teljesség igénye nélkül idesorolható Az ördögűző (1973), a Carrie (1976) vagy a Suspiria (1977). Ezek a filmek a nőiség testi dimenzióját használják félelemforrásként (jellemzően a menstruációt, a szülést vagy a terhességet).³ A femme fatale archetípus és a testhorror találkozási pontján megszületik a kegyetlen nődémon, aki férfit fal, ha férfi kell.⁴

Itt érkezünk el Évához, kezében a véres fejjel.

Számtalan feminista kritika született Az ember tragédiája nőábrázolásáról, mégis ritkán kerül szó erről a jelenetről. Kilencedik szín, Ádám – mint Danton – kivégzéseket vezényel le, Éva pedig – mint felgerjedt pórnő – a tömegből kiválva egy áruló levágott fejét viszi elé.

„ÉVA: Danton! Tekints ez összeesküvőre,

Téged kívánt megölni, én ölém meg.

ÁDÁM: Ha e helyet jobban megállta volna, 

Rosszúl tevél; ha nem, tetted helyes. –

ÉVA: Tettem helyes, s jutalmamat kivánom: 

Tölts vélem egy éjet, nagy férfiú.”⁵

Sokat gondolok erre a kívánságra, ami elborzasztja Ádámot. Ő pokolinak látja ezt az Évát: a kendőzetlen ajánlattétel olyan határátlépést jelent a számára, ami azonnal antinővé teszi a szemében. De mennyivel többről van itt szó közönséges normatörésnél és megbotránkozásnál! A levágott fejet szorongató Éva a férfi számára nem egyszerűen taszító: démoni. Nemcsak undort, de félelmet is ébreszt, akár egy horrorfilm szörnyetege. Mindezt pedig azért, mert nyíltan hangot ad saját szexuális vágyának.

„A nődémon koncepciója megkérdőjelezi a nézetet, miszerint a nőiség per definitionem passzivitást is jelent”,⁶ írja Barbara Creed 1993-ban megjelent, The Monstrous-Feminine c. filmelméleti kötetében. Creed pszichoanalitikus érvelése szerint a nődémontól való félelem a férfi félelme a szimbolikus kasztrációtól, azaz a férfiasság elvesztésétől. Azt a hagyományos képet, ami a női testről él a nyugati kultúrában – aktfestmények, márványszobrok, múzsaversek nyomán –, s annak statikusságára és engedelmességére épít, felülírja ez a zabolázhatatlan entitás: az áldozati és elszenvedői szerepkörből kilépve elkövetővé, veszélyforrássá válik, ami a férfi identitására nézve fenyegető. „Nincsen annyi éjszakám / ahány árúló van még a hazában”,⁷ utasítja el Ádám a szokatlan közeledést, látszólag visszanyerve a kontrollt; mégis, az egész műben csak egyetlen ponton képes ugyanennyire megundorodni Évától, amikor torz eszkimóként látja.

Amikor az árulót lefejező Évára gondolok, megszelídíthetetlen nyíltságot látok. Ha létezik olyan, hogy szerelmi gyilkosság, hát ez az. A rákövetkező kérés pedig éppen természetességében ragad meg: egyetlen felesleges szó sincs ebben a mondatban. Keveset kér és keveset ígér, de nem kevésbé kiszolgáltatott, mint egy szerelmi vallomás. Salomé jut eszembe, a tánctól kipirulva, ahogy választ ad Heródesnek (bármit kérsz cserébe, megadom neked). Ő lehetett hasonlóan lényegre törő: „add nekem egy tálon Keresztelő János fejét”.⁸

A horrorfilmeknél talán adekvátabb párhuzam a Biblia. Az Ószövetség prominens nőalakjai túlnyomórészt a szexualitás valamilyen aspektusából vannak elítélve vagy dicsőítve. Azok a „parázna nők”, akiknek törvénysértése valamilyen formában előremozdítja Isten választott népének győzelmét – mint Jáhel, aki sátorcöveket ver az alvó Sisera halántékába, vagy a jerikói Ráháb, aki egy bordélyházban rejti el az izraeli kémeket, megbocsátást nyernek. Azok a nők azonban, akik a szexualitást öncélúan használják, olyan véget érnek, mint Jézabel: „és aláveték, és az ő vére szétfrecskendezett a falra és a lovakra”.⁹

Talán a legizgalmasabb karakter Sámson felesége. Érvelhetnék azzal, hogy Delila azért démoni, mert az erejét hordozó haj levágásával szimbolikus kasztrációt végez el Sámsonon, de így sok finom árnyalat elveszne a történetből: Delila az Istennel való direkt kapcsolatától fosztja meg Sámsont, aki – nazíri fogadalma érvényében – soha nem vághatta volna le a haját, így az Úr ereje elhagyja őt. Delila, akárcsak Éva, maga a szeparáció férfi és isten között. Utóbbi egyébként a kezdetektől fogva sokkal több „sötét”, illetve lázadói jellemvonással rendelkezik, mint az Istennek feltétel nélkül engedelmeskedő Ádám.

Éva az, aki Lucifer szólamaira felkiált: „én lelkesűlök, szép s új dolgokat mondsz”.¹⁰

Éva az, aki soha egy percig sem kertel:

„ÁDÁM: Ne ily kemény szót e gyöngéd ajakról.

ÉVA: A vérpadon gyöngédebb szó nem illik.”¹¹

Kislányként arra tanítottak, hogy a tapintatnál nincs fontosabb. A családom úgy küzdött meg a kora kétezres évek dekadenciájával, hogy arra nevelt: lehet, hovatovább érdemes szerelmes verset írni, amiben rózsaszínek a hajnalok és elviselhetetlenül szépek a naplementék. Hatévesen írtam és kézbesítettem először ilyet, azóta is nehéz róla leszokni, mint a körömrágásról, a hadarásról vagy a dohányzásról. Mindig azt hittem, akkor vagyok a legőszintébb, amikor a legtöbb kompromisszumot kötöttem: sorvégi rímek, alliterációk. Kaptam ugyan nyelvet a vágyaim kifejezésére, de egy túlstilizált, steril nyelvet.

Mennyivel frappánsabb, hogy tölts vélem egy éjet, nagy férfiú.

„A kislányok számára a szexuális élvezetet úgy mutatják be, mint a reproduktív funkciók véletlenszerű és elhanyagolható melléktermékét”,¹² írta Germaine Greer 1970-ben. Példa: Dávid meglátja Betsabét, amint meztelenül fürdik, és megkívánja. Ebben a történetben Betsabé mindig esik. Ha a narrátor tapintatos: szerelembe. Egyébként csak teherbe. Fel sem merül, hogy Betsabé is látott vagy kívánt volna.

Ez az oktatói rutin, párosítva a keresztény erkölcs túlkapásaival, eredményezi azt a feszültséget, amiből a nődémon megszülethet: az elnyomott női szexualitás felszínre törését. Ezért vált ki megbotránkozást vagy egyenesen félelmet, ha a férfi vágyainak ostromlott ideálja – a szobrász modellje, a költő múzsája – hirtelen megszólal, mert van saját hangja is.

Ezért olyan izgalmas a válasz, amit Ádám szinte reflexből ad, még mielőtt megismernénk a gondolatait:

„ÁDÁM: Minő rokonszenv kelhet ily kebelben? / Mily gyöngéd érzés a nőtigrisé?”¹³

Miért vált ki mégis borzongást ez a kívánság? Az eddigiekből következik, hogy Évát – akár a Psycho (1960) anyaképét vagy a Jennifer’s Body (2009) férfifaló vámpírját – a hagyományos női szerepek transzgressziója teszi ijesztővé. Démonisága abban a hagyományban gyökerezik, ami tabusítja a nők szexuális önkifejezését, visszaszorítva őket a passzivitásba.

Kevés helyen mutat ennyi arcot egyetlen női karakter; még kevesebben képesek kifejezni az övéhez hasonló ambivalenciát. Ádám azonban nem csak azért fél Évától a kilencedik szín végén, mert a konvenciókat áthágó erotikus igényt fogalmaz meg. Azért fél, mert Éva – végső soron – mint oldalborda, fizikailag a testéből származik, mégsem képes irányítani, amit tesz. Egy női test pedig csak akkor és addig félelmet keltő, amíg kontrollálhatatlan.

Éva, kezében a levágott fejjel, Ádám tagadása.

Jegyzetek

1      Kínozd a nőket!

2      „Beauty must be broken daily to remain beautiful.” Virginia Woolf: The Waves (Hullámok), Oxford University Press, 2015, 102.

3      ld. Rosemary’s Baby (1968), Roman Polanski rendezésében. Az anyasághoz és a szüléshez kapcsolódó félelmek filmen történő ábrázolásának egyébként extenzív szakirodalma van, ez a „női horror” fő csapásiránya a pubertáskori traumák és hormonális változások allegóriái mellett.

4      ld. Sylvia Plath: Lázárasszony (ford. Gergely Ágnes)

5      Madách Imre: Az ember tragédiája, Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1990 [A továbbiakban: „Madách”], 83

6      „the notion of the monstrous feminine challenges the view that femininity, by definition, constitutes passivity” Barbara Creed: The Monstrous-Feminine: Film, Feminism, Psychoanalysis, Routledge, New York, 1993.

7      Madách, 84.

8      Máté 14, 8. Salomé, Heródiás lánya olyan gyönyörűen táncolt Heródes születésnapján, hogy ő esküvel fogadta: bármit megad neki cserébe. Anyja unszolására Salomé Keresztelő Szent János fejét kérte egy ezüsttálcán.

9      2 Királyok 33.

10    Madách, 18.

11    Madách, 81.

12    „Little girls only learn about the pleasure of sex as an implication of their discoveries about their reproductive function, as something merely incidental.” Germaine Greer: The Female Eunuch (A kasztrált nő), Harper Perennial, New York, 2006, 56.

13    Madách, 83.