a valódi kísérletek között több év eltelt / egy kétségbeesett emberben pedig semmi szép nincsen / nem így akarok meghalni
itt tudják, merre hány betű, / mi mulandó, mi örök életű / a halódó halomban
Isten a parton mossa a / Bibliát, áztatja hosszan
Jőni fog egy tavaszon az új Gyermek, / nyüsztölve, rúgva, öklelve és makogva.
olyan elveszett ez az egész / de valahogy máig álló
(Visszasóvárogjuk a lázat.)
"Múlok. Telek. De gimbelem és gombolom"
nézem ahogy újrahasznosítasz / ahogy pánikolsz/ ahogy öregszel
Írom ezt Neked, Barátom, ki lézengő ritter vagy, írom lázasan, bármelyik évben, ugyanazon a napon.
A szerelmetes finn nyelvemmel valahogy sosem szabadulunk már egymástól.
ott ülnek és szavakat írnak / gondterhelten az élet nehézségeitől / miközben szinte őrületesen zavarodottak.
A kolozsvári Dacia buszmegállóban az oszlop mögötti ház fehér falára valaki nagy, gyöngybetűkkel írta fel, hogy aștepți degeaba.
Ha háború és háborús irodalom, akkor nekem az Íliász után elég gyorsan Louis-Ferdinand Céline, a magányos francia fasiszta következik.
A zenekar négy tagja – két kopasz és két kopaszodó –, úgy tűnik, a falak repedéseiből, az asztalok alól folyik ki, és pár pillanat alatt egy testté, egy alaktalan formává gyúródik.
.svg)
