Helyzetjelentés

„Panaszra miért is volna

hát okom?”  

Itt né,

gimbelem, gombolom,

s mindig csak azt gondolom,

ami épp eszembe jut.

Fejemben rend és fegyelem.

Csudára jó ez így nekem,

Hát gimbelem és gombolom,

s töprengve nézem, figyelem:

az időm hogy megy elfelé,

az életemből kifelé,

s lakja be testem a halál.

Múlok. Telek.

De gimbelem és gombolom,

nem számigálom, saccolom,

hogy mennyi, ami hátra még,

„adagomból” a maradék:

belakom óráim, napjaim,

üresen hogy ne kongjanak,

s ne verje fel szorongás,

méla bú - .

A, borom csiger, nem aszú,

iszom, nem iszom, egyre megy,

nem lesz kettő az egyszer egy,

s a kétszer kettő sem öt

többé soha…

Nem vagyok tapló, sem moha,

hát gimbelem és gombolom,

mert nem tehetek egyebet.

Még olykor-olykor szomorú

vagyok s védtelen,

ha lehajtott fejjel szívemen

egynémely emlék átoson:

nem takaróm, sem rejtekem

mindaz, mi volt,

folt hátán folt csupán,

s megannyi fájó tévedés,

csúfságos kishalál…

Nem vágyom át a tű fokán.

A szívem lett házam, hazám,

érvem, hitem, indokom,

s váltig beérem ennyivel.

Hát gombolom, hát gimbelem,

és gimbelem és gombolom,

féltett szívemre gombolom

páncélmellényem: a reményt,

s csudára jó ez így nekem!  

Budapest, 2024. december 1.

‍