A Helikon komolyzenei rovata. A kilencvenes évek elejétől a 21. század első éveiig Terényi Ede a rovat állandó szerzője, közel két éven át Lászlóffy Zsolt, jelenleg Jakabffy Tamás állandó rovata.
Alig hinném, hogy volna érdektagoltabb az operai közönségnél.
2024 tavaszának hazai zenei ágendájában kétségkívül eseményszámba megy egy Nagyváradhoz és Kolozsvárhoz kapcsolódó produkció: J. S. Bach Goldberg-variációinak új áthangszerelése.
A Dicsőség a magasságban Istennek kezdetű, ismert egyházi szöveg mellett a Téged, Isten, dicsérünk a keresztény hagyomány másik őshimnusza.
Magam a nyolcvanas évek második felében hallottam-láttam először igazi énekmondót.
Max Regernek hívták. A maga korában meglehetősen ellentmondásos zenésznek számított.
Richter ötlete (számomra) az alattomosságig okosnak tűnik.