.svg)
A 21. század második évtizedétől egyre rendszeresebben látnak napvilágot esszék a Helikon hasábjain, alkalomszerűen korábban is megjelentek esszék a kortárs magyar irodalom, olykor a világirodalom elismert szerzőitől.
Kedves Imre, azt mondod, talán egy interjúban, hogy az eltűnés után elő lehet kerülni – és én elhiszem neked, hogy ez így igaz.
Hetek óta olvasom. Rendszertelenül. Verset, elbeszélést, tárcát, regényt, aztán megint verset, ötven évvel ezelőtt írtat és tavalyit.
A szerkesztőség ifjabb tagjai már nem is találkozhattak vele, nem láthatták, milyen komor eleganciával tud cigerattára gyújtani Nagy Mária, miként is tördeli éveken, évtizedeken át a Helikont.
Misu valóban ízig-vérig filozófus volt, de nem annyira egy szakmának, mint inkább egy attitűdnek az egyik utolsó képviselője.
Amikor közvetlenül az ezredforduló előtt megérkeztem Kolozsvárra, csetlő-botló egyetemistaként az egyik első igazi, irodalomhoz kötődő élményem egy Király László-est volt.
De most mégis bevallom, hogy Száz sor magány című versed – a többi mellett – gyanúsan gyakran jut eszembe. Rögeszmésen ismételgetem: „Együtt egyedül nincs magány”.
