Nem véletlen, hogy a nyelvet gyakran a társadalom tükreként említik: a szólások és közmondások nem csupán nyelvi jelenségek, hanem egy nép szemléletmódjának lenyomatai.
A többnyelvű költészet a poliglott mindennapjaink meghosszabbítása – nap mint nap több nyelven beszélünk, gondolkodunk és írunk.
A szerelmetes finn nyelvemmel valahogy sosem szabadulunk már egymástól.
Otthoni part, / oly keveset mondtam el neked, / oly sokat énekeltem rólad.
A kötetcím, a Kemény fényben nőttetek meghatározza a fő fókuszt, az apaverseket állítja középpontba.
Nem mintha az ünnepre, a benne rejlő mindenkori váratlanságra fel lehetne készülni. Néha a teljesen hétköznapi, a földön heverő mutat rá a fentire, az égbolton túlira.
A személyes történelem számomra nem lezárt anyag, és nem is olyan téma, amelyet egyszer „megírok”, aztán továbbállok.
A kolozsvári Dacia buszmegállóban az oszlop mögötti ház fehér falára valaki nagy, gyöngybetűkkel írta fel, hogy aștepți degeaba.