Kritikák, esszék, tanulmányok, jegyzetek.
Ezt a várost megtervezték. Vajon mikor alakította itt utoljára Duna az emberek gondolkodását?
Mindenesetre ott, abban a francia kávézóban, miközben a Drakula Blues című távoli, valahonnan ismerős dalt dúdolták, találtak ki maguknak egy-egy költői alakmást.
Néhol hatalmas kőfalak között kell haladni, ahol a talaj szintén porózus kőtörmelék, tehát két lépés után csúszol visszafelé, miközben van néhány létrán mászós megoldás is...
Ezzel egy időben minden egy kissé hideg is, amit akkor még az évkezdés komfortját kereső énem hiányainak tudok be.
Anyuka szerint a legtöbb felnövekvő emberi lény életében várható egy sötét korszak, amely mindig hamarabb bekövetkezik, mintsem arra e lények környezete felkészülhetne.