Kritikák, esszék, tanulmányok, jegyzetek.
A harmadik út a súlyemeléses változat, amelyhez taxihasználat is dukál. Munka után, a talponállóból kijövet minden erőnket egybegyűjtve eljutunk az első taxiig.
Nincs íróasztalom. Századom sincs, bár kettő is jutott nekem.
Tyukibá, az öreg seprűkötő hátáról ezúttal hiányzott a köteg vesszőseprű. Láthatatlan súlyt cipelve, görnyedten, szinte céltalanul őgyelgett felfele az úton. Mint aki eltévedt az időben.
Vincze Ferenc negyedik prózakötetének címe olyan elvárásokat ébreszt az olvasóban, amelyek a novellák elolvasása során fokozatosan megkérdőjeleződnek, majd direkt módon meg is dőlnek.
Lina Meruane elmondja a vele készült interjúban, hogy mindig is zavarták a szigorú értelemben vett műfaji keretek, és írásművészetében arra törekszik, hogy ezeket a határokat elmossa.
Szokta mondogatni, hogy az öregség olyan betegség, amiből nem lehet kigyógyulni soha. Majd meglátod te is. Úgy legyen, szoktam mondogatni én is ilyenkor neki.