A semmiből támadt a vihar, / és befújt, mint egy pillét, / egy elhagyatott házba.
Erzsó vagyok, de neked Galgácsi Kis Vilmosné, és ne dőj neki a támlának, mer’ kikoptatod a szövetét, és akko’ a Vili nagyon bedühödik...
mondom magamnak esti mesém / esti mesém esti mesém / a fiúról akit tizenöt éve / huszonöt éve / százöt éve
Nincs különösebb okom arra, hogy fokozott / figyelemmel folyamatosan fürkésszem az / időt, magát mutatja e kurta játékszínen, / mint a földbe vert pásztorbot, a fokos árnyéka...
Legott elfehéredik / lucskos ajkam / pirinyó domboldalát / fagyos hó lengi be / konok szomorúság / zubbonya feszül rám / s izzó fájdalom / parazsa égeti / ráncos homlokom csontlapítóját