.svg)
.jpeg)
Maholnap
Legott elfehéredik
lucskos ajkam
pirinyó domboldalát
fagyos hó lengi be
konok szomorúság
zubbonya feszül rám
s izzó fájdalom
parazsa égeti
ráncos homlokom
csontlapítóját
elsüllyedt
hadihajó lettem
tenyerem hajszálerein
tomboló szél
pallosa őrjöng
mint villogó napot
a tintakék ég zsinórja
körülzárt a rettegés csápja
nem találok menedéket
jéghideg labirintusában
kínzókerékhez láncolt
quasimodoként
tengetem napjaimat
sorsom kulcslyukán
annyi fény se szüremlik át
amennyivel kifényesíthetném
feketébe ájult
szemgolyóimat
minden maradandót
kisuvickolt belőlem
az élet
s olyan üresség
telepedett rám
amilyet csak
a kalászsárga
hold érezhet
miközben virgonc
fénycsóváival
lángra lobbantja
a sötétséggel
kicserzett ég
padlásfeljáróját
reggel az estét
este a reggelt várom
ágydeszkámról
mint alkonyi égről a nap
lecsorog miden öröm
elzárkóztam a világtól
egyedül lézengve
csak magammal találkozok
görögdinnyebél-piros szívemről
maholnap körömfeketényi
életem lekopik
Magzatvize
Kivénhedt
ingaóra lettem
fájdalmaim
üvegszilánkjai
az égig
csúcsosodnak
ahogy a hold úszik
a tó fekete tükrén
úgy úszok én is
árvaságom burkában
ádámcsutkámig ér
patakzó magzatvize
s mint philoktétész
sebéből a bűz
úgy árad belőlem
a szomorúság
Fészket raknak
Kiloccsanok
környezetemből
illatom forgószélbe
fényem gyűrűbe
tekerőzik
lefittyenő
kémény lettem
gordiuszi csomóvá
göbösödik bennem
a sötétség
s be-becsukódó
szemhéjaim fölött
fészket raknak
Hitchcock
fekete madarai
Vaksötét
Vállamat vasládák nyomják
csontjaim csapágyként
nyikorognak
melegben fázom
hidegben melegem van
ha villany ég vakít
ha félhomály van
félelem riaszt
ha vendégeim vannak
rájuk förmedek
ha egyedül vagyok
hányinger kínoz
cudar dolog az öregség
s mint fényétől megfosztott
szentjánosbogár
oly vaksötét
