.svg)
Az utolsó nagyváros / meddő földje ezer meg ezer / bölcsőt ringat.
Amikor a kapuban állsz, még szabad visszavonulót fújnom, / csak nem elegáns.
pár sornyi kézírásnak lenni / a frissen nyomtatott könyvben
Ott állt az a két férfi az esőben, / kabátjukra, mint őrült pointillista festő, / az eső egyre több rétegben pettyegette / átlátszó cseppjeit.
Nem raj ez, csak vérágas / szemű egyedek. Nem magamért / jöttem, s a felázott, / kartonszerű ég nem az otthonom.
Isten szeme mindent lát, az ezeréves lundi dóm felett gomolygó felhők mögül cérnaszálon függ remény szárnyú sirályom és észbontó sikítással kémleli a szűkre szabott horizontok mögé temetett jövőm.
