[Akasztás] (versek)

[Akasztás]

Nem raj ez, csak vérágas

szemű egyedek. Nem magamért

jöttem, s a felázott,

kartonszerű ég nem az otthonom.

Amiért itt állok: a percek

hússal szembeni pálfordulása.

Porcelán-tekintetek kereszttüze

a romok felett. Üres falak izzanak.

Most már kirúghatjátok székemet.

[Papírforgók]

Papírforgók árnyékában tágra nyílt

szemekkel virraszt a lény, míg

a dolgok felett egy sivatag

délibábja remeg visszavonhatatlanul

az örökölt

szélcsendben.

[Bújócska]

Bejutok egyszer a gépterembe: neki-

dőlök a pengesuhogásnak.

Eddig a csendet kerestem szikével

éveim zárt szemű magzatában.

E pontból már látni a szétnyitott

szövetet: mögüle vetül ide az árnyék.

Aztán rám borul újra a gépzörej,

mielőtt végleg kitalálnék.

[jegyzetek
egy gépről]

Majd gurulva jön, s leírt

soraid mélyére fészkel.

Testedbe kúszó ébrenléttel

csak nézel és hallgatsz.

*

Olajos váladékot izzadó

mondatok férgei motoznak

a finoman pusztító esőben.

*

Csillog-e minden pillanat?

Átszivárog a gépzörej

az éjszaka uszályán.

*

Ami megtelt a világgal,

egy csemetésben

vészeli át a napot.

*

A romlatlanság gúzsaiba,

ingedbe rejtett konyhakéssel

bármilyen messziről hazatérhetsz.

*

A gép sem más,

mint vak lüktetés. Lehetnél,

amit az ürességbe üvöltesz.

*

Az álmok karsztrétege alatt

zavaros, zöldes erekkel terhelt

a massza.

*

Egy rovar hullája bomlik

szemedben: reggelre a mért világ

peremére érhetsz.

‍