Friss helyszíni tudósítások erdélyi és Kárpát-medencei kulturális eseményekről, irodalmi fesztiválokról, könyvbemutatókról, szerzői estekről.
Február elsején megtelt a budapesti Írók Boltja, sor került Szőcs Géza Összegyűjtött versek könyvbemutatójára.
Bálint Tibor nem csak az itteni közönség számára ismerősen csengő név, hanem a tágabb kontextusokba való helyezésre is méltó szerző.
Hagyománynak számít, hogy a magyar kultúra napján az RMDSZ díjazza azokat az alkotókat, művészeket, akik kiemelt módon járultak hozzá az erdélyi magyar kultúra átörökítéséhez, megismertetéséhez.
A Kisfaludy-s verset leszámítva Zoltán szerint a költő kerüli a költősködést, mégis bátran kísérletezik azzal, hogy „a metakést hova lehet metadöfni”.
A 9. Adventi Könyvvásár első napjának záróprogramja András Orsolya Szabadra írni című, idén megjelent könyvének bemutatója volt.
Az év utolsó Bréda-körén a Bulgakov Café környéke hirtelen megváltozni látszik…
Baráti hangulatban, mégis valamiféle szelíd emelkedettséggel vette kezdetét november 24-én Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának dísztermében az idei Kemény Zsigmond irodalmi díjátadó.