Gondolatok a „cezúráról” – Szőcs Géza összegyűjtött verseinek kötetbemutatója

Február elsején megtelt a budapesti Írók Boltja, sor került Szőcs Géza Összegyűjtött versek könyvbemutatójára. A kötet 2023-ban jelent meg, a szerző születésének 70. évfordulóján a Helikon Kiadó gondozásában. Balázs Imre Józseffel, a kötet szerkesztőjével Korpa Tamás költő beszélgetett.

A bemutatót Sárközy Bence, a Libri Kiadói Csoport kiadási igazgatója nyitotta meg, majd Balázs Imre József és Korpa Tamás felolvasott egy-egy verset a kötetből. Korpa kiemelte, hogy a kötet a teljességre törekszik, eddig meg nem jelent verseket is tartalmaz, majd a beszélgetést elindítva Balázs Imre Józsefet kérdezte.

‍

‍

Merre mutatnak Szőcs Géza versei az életmű lezárultát követően, mik azok a költészetnyelvi újdonságok, kérdések, válaszok, amelyek a mai olvasó számára is relevánsak és izgalmasak lehetnek? Balázs Imre József kifejtette, hogy Szőcs Géza az első köteteiben arra kereste a választ, hogy mi hiányzik a magyar költészetből. Szerinte a Weöres Sándor-i vonal hiányzott – Weöres és körének verseiben a mítoszt találta meg, ezért innen kezdte el építeni Szőcs Géza a saját költészetét, ami a neoavantgárd, a vizuális költészet, a posztmodern irányába haladott, ám ezek mégsem ütköztek ellentmondásba. Szőcs Géza beszédmódja nem szimbolikus, a nyelv anyagában kell ,,megfejteni” a verseket, nem a mögöttes értelemben kell kutatni. Az első kötetek recepciója kapcsán Balázs Imre József kitért arra, hogy többek között Tandori Dezsőhöz, Oravecz Imréhez, Kiss Annához és Dobai Péterhez hasonlították a költészetét. Szóba került a Bretter György köré szerveződő kolozsvári társaság is, Szőcs Géza erdélyi baráti köre, a kolozsvári Echinox folyóirat, illetve a helyi napilap, a Fellegvár című mellékletei is, amit a költő szerkesztett.

A továbbiakban a mítosz nyelve volt a téma: nem beszélhetünk egy általános mítosznyelvről, hanem konkrét mítoszok nyelvét ismerjük, Szőcs Géza pedig kreatívan nyúlt ehhez a nyelvhez. A szürrealizmus és a képiség kapcsolatát boncolgatva kiderült, hogy a mítoszon keresztül juthatunk el olykor a megértéshez. A mítosz mellett fontossá vált a science fiction irodalom is, ami Szőcs Géza értelmezésében nem a jövőről, hanem a lehetségesről szól, az emberi képzelőerő felszabadításáról. Ezután a Párbaj, avagy a huszonharmadik hóhullás című kötetre és a steampunkra terelődött a beszélgetés, az időutazásra, illetve a teremtésre, amely visszakapcsolható a mítosz kérdésköréhez, de a költő műveiben gyakorta megjelenő idő- és térparadoxonokkal való játékról, a távoli dolgok összekapcsolásáról és a meghökkentés eszközeiről, a kollázsszerű intertextualitásról is szó esett.

‍

‍

Balázs Imre József kiemelte továbbá, hogy Szőcs Géza a 2000-es évek óta egyre inkább projektekben gondolkodott, pl. librettót írt, lapszámot szerkesztett, illetve egy saját folyóirata is volt, A Dunánál. Megtudtuk, hogy életének utolsó 15 évében Carbonaro néven közölte verseit, különválasztva a politikusi énjét a költői énjétől.

Korpa, a beszélgetés végéhez közeledve szerkesztői alapelvekről, esetlegesen felmerülő filológiai anomáliákról kérdezett – Balázs Imre Józsefnek szerkesztőként az elsődleges célja az volt, hogy minél közelebb maradjon a művek eredeti tipográfiájához; anomáliák is a különböző megjelenések eltérő tipográfiája kapcsán merültek fel.

A beszélgetés utolsó perceiben a cenzúra kérdése is felmerült, ennek kapcsán megtudtuk, hogy gyakran kallódtak el kéziratok, és több mű vagy kötet esetében is megfigyelhető, hogy kimaradtak bizonyos részek, versek. Balázs Imre József utoljára még visszakanyarodott a beszélgetés elején felolvasott Fű a hajadban, avagy: Hintó a csermelyparton című vershez, melynek alcíme: Gondolatok a cezúráról, és kiemelte, hogy maga a cezúra szó is tulajdonképpen a cenzúra szó cenzúrázott változata.

Az esemény legvégén Korpa Tamás az életművet záró, Apám a H terminálon című vers utolsó sorait olvasta fel: „A távolban távoli rokonok gyülekeznek, / a szívverés nyugovóra tér szülőföldünkön, / az elcsitult területeken.”

‍