.svg)
A Helikon arcélének meghatározó rovata, amely 2021 decemberéig a nyomtatott lap első oldalán indult, 2022 januárjától a lap harmadik oldalán található, immáron belső vezércikként. Az aktuális irodalmi, kulturális eseményekre reflektál elsősorban, általában esszé felé hajló irodalmi jegyzet formájában. Olykor vers vagy próza jelenik meg a vezércikk helyén. A vezércikkek túlnyomó többségét a lap szerkesztői jegyzik.
Háború van most (is) a nagyvilágban, mint Vörösmartynál (is), épp hallgat(ná)nak a múzsák, a legyenbékemár kórus ismét hangját hallatni kénytelen.
Az elhallgatás szénsötét fáiból fakadt rügyek vogymuk. A nyelv nehéz, kerüli az emlékezést. Miről beszélget hat költő, a legnagyobbak a pokolban?
A Helikon szerkesztőségében mind a mai napig ott díszeleg az egyik könyvespolc tetején az a vezetékes hívásra alkalmas készülék, amelyen a „leginkább lehallgatott” beszélgetésekre sor kerülhetett.
Ülök és bámulom a holdat – írnám, de nappal van, februári, nihilszürke égbolt. A hold éppen telik valahol e mélyszürkeség alatt, ahogy az idő is. Az én időm, mondanám, de nincs időm.
Ma már nem az ül mögötte, aki annak idején, hosszú éveken át, de nekem örökké az az asztal marad: a Mózes Attiláé.
„Mint egy léggömb tenyérbe visszanyúló szálai, úgy feszülnek föld és ég között Bálint Tibor karcolatai.” Jó ideje hurcolom már magammal ezt a mondatot.
