.svg)
Miután az Úr távozott, rágyújtottam. Hajnalodott. Kívánság nem maradt bennem, lehetnék bükkfatapló, folyami kagyló, sóbálvány, valaminek a keresztmetszete, ami élő szövetre emlékeztet, de lehet, hogy nem az. Olvastam, míg felkelt a nap, heverésztem az Úr illatában, majd délig aludtam a hűvös szobában, békésen, mint a zsolozsma.
Egy bonyolult pszichológiai teszt eredményeként azt állapították meg rólam, hogy egyedi darab vagyok, ismételhetetlen képességekkel megáldva – mesélte az Úr. Meséljen magáról, kedvesem! Heverjen ide mellém, hallgatom, habár látni vélem kegyed működésének minden halmazát. Így megy ez minálunk, isteneknél. Neptunusz szépfia vagyok, nézzen rám, íme a bőröm, lágy méz alatt ruganyos izomzat, tegye csak ide a kezét, ne legyen szégyenlős.
Míg ő a működésemet tanulmányozta, próbáltam belőni az alkalomhoz illő zenét, de az irányok széthulltak, minden bizonnyal isteni közelsége okán, vagy amúgy is, az agyműködésemet én magam sem értem, hogyan tehetné más, aki cselekedeteimből ítél nagyrészt. Az Úr persze megkísérelt a gondolataimban olvasni, de emiatt kudarcba fulladt a kommunikáció miközöttünk. Felhajtotta az utolsó korty sört, és megbékélvén aludni készült, de aztán taxin távozott, vagy ki tudja, arkangyalai is vihették, nem néztem utána.
Korábban a folyóparton baktattunk Neptunusz fiával, beszélgettünk ki tudja, hogy miről. Céltalanul lépegettünk a vastagodó éjszakában, amikor eszembe jutott egy kocsma és a vándorösvényem, amely éppen előtte halad el. Az ösvény miatt szóváltásba keveredtünk az Úrral. Vihogással próbáltam enyhíteni kiütköző tüskéimet, melyeket viszkető gyorsasággal növesztek, valahányszor kényelmetlen helyzetbe kerülök.
A folyóparti csehó, ahol legutóbb a szatírral jártam, az éjszakában bánatosnak és kopottnak tűnt. Kiaszott földnek, melyben csak az éj partjelzői, önjelölt próféták és szédült világmegváltók dülöngéltek, és azok, akik nem találták a kijáratot, ezért még egy kört követelnek, sárga bosszút lehelve a bárosra, aki megtörten engedelmeskedik.
Míg az Úr arról csacsogott a fülembe, hogy szívesen meginna egy-két sört, veszélyt szimatoltam és visszavonulást javasoltam. Ki tudja, mi okból akartam az Urat vagy magamat védeni. Őistensége korábban bevallotta, hogy a látszat ellenére nem különösebben harcedzett, és szép városomban már terítette le ökölcsapás, amikor éppen békét akart tenni. Neptunusz mézbőrű fiának ígértem egy verset, nem tudom, hogy hihette el, hogy meglesz, állítólag Isten szeme mindent lát, a hazugságokat is. Márpedig én verset íni nem tudok. A megvilágosodás újra homályba vész, mióta az Úr meglátogatott, nem látok jól.
Jegyzetek
(1) Egy meg nem írt vers, amely az örök hullámzásról és szökőárról szól.
(2) „lágy méz alatt ruganyos izomzat”
