ez nem az a város

ez a város kivet magából, mielőtt

gyökeret eresztenék a repedező beton

és sietve összeillesztett kockakövek között.

mielőtt lenne időm közel hajolni hozzá,

hogy meghallgassam a meséit, bekebelezi

őket, és csendben leveti magát

a legmeredekebb domboldalról.

ez a város falánk embereket akar,

telhetetleneket. ez a város narcisztikus

anya és féltékeny isten. ez a város

siettet, elfeledteti velem a színeket,

ehhez a városhoz elég egy okostelefon,

könnyen hordozható laptop, wireless

technológia, olyan lakások,

amelyekben nem maradhatok sokáig,

ahol nem férnek el könyvek.

ez a város figyelemzavaros kamaszfiú,

ha udvarol: mindent megígér, és zavarba

jön, az apját okolja, ha felelősségre

vonják. ez a város síró csecsemő

vékony falak között, utcáról mentett

kutya pet friendly lakásban, aki

szeparációs szorongásában minden nap

ugyanazokban az órákban vonyít, és

felébreszti a szomszéd csecsemőt.

ez a város a legdrágább dobozolás.

ez a város harmincéves tartozás, örök

vendéglét, örök ígéret. ebben a városban

mindenki jöttment, tíz év alatt új

nevet kap, mint az utcák és közterek,

ebben a városban az utcám ezelőtt

tíz évvel még nem létezett, a lakásom

sem, ez a negyed ezelőtt húsz évvel

legelő volt, a legmeredekebb domboldal.

szembejön a virágárus öregasszony,

és nem azt kérdi, kinek a fia vagyok,

hanem azt, megveszed-e az összeset,

hogy még elérje a háromórás buszt.

hallgatom az öregek meséit, és nem jön,

hogy elhiggyem; régen ebben a városban

tényleg köszönt egymásnak a Főtéren

minden jöttment és minden idegen,

ez a város mérgező kapcsolat,

égő gyártelep, villanyoszlop

bicikliút közepén és húszcentis

járda. ez a város hatalmas, és

mégsem férek el benne,

ez a város nem engedi,

hogy megszeressem, ennek

a városnak jobban szeretem a meséit,

mint magát a várost.

ez már nem az a város, amiről

régen olvastam. ez már nem.

‍