.svg)
A 21. század második évtizedétől egyre rendszeresebben látnak napvilágot esszék a Helikon hasábjain, alkalomszerűen korábban is megjelentek esszék a kortárs magyar irodalom, olykor a világirodalom elismert szerzőitől.
Misu valóban ízig-vérig filozófus volt, de nem annyira egy szakmának, mint inkább egy attitűdnek az egyik utolsó képviselője.
A szerkesztőség ifjabb tagjai már nem is találkozhattak vele, nem láthatták, milyen komor eleganciával tud cigerattára gyújtani Nagy Mária, miként is tördeli éveken, évtizedeken át a Helikont.
De most mégis bevallom, hogy Száz sor magány című versed – a többi mellett – gyanúsan gyakran jut eszembe. Rögeszmésen ismételgetem: „Együtt egyedül nincs magány”.
Amikor közvetlenül az ezredforduló előtt megérkeztem Kolozsvárra, csetlő-botló egyetemistaként az egyik első igazi, irodalomhoz kötődő élményem egy Király László-est volt.
„Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tíz fiúnál?1” (1Sám 1,1.8)
Már nem érdekelt, hogy került-e leszármazottjuk Chilébe vagy sem, létezik-e a chilei örökség vagy sem, elég lesz, ha megtalálom a fonal végét, és Ariadné majd kivezet a labirintusból.
