A helye üres marad örökre

Mély fájdalommal fogadtuk, hogy erdélyi magyar írókollégánk, Szilágyi István megtért az örökkévalókhoz.

Hosszú évekkel ezelőtt ismertem meg, amikor irodalmi pályánk kezdetén jártunk mindketten. A Romániai Írók Szövetsége tagjaként (1968-tól), majd a Romániai Írók Szövetsége vezető tanácsa tagjaként (1976-tól), az Utunk főszerkesztő-helyetteseként (1968 – 1989), a Helikon főszerkesztőjeként (1990-től), Szilágyi István a legmagasabb szinten járult hozzá országunk magyar irodalmának fejlődéséhez, az irodalmi élet jó úton való haladásához, az új írógenerációk népszerűsítéséhez. Mindig is értékeltem néhai kollégánk különbségekre figyelő készségét, erkölcsi érzékét, tisztességét, aki 1989 előtt az írók jogainak védelmezőjeként hallatta hangját. A demokráciához való visszatérést követően hozzájárult az irodalmi élet, a Helikon és a Romániai Írók Szövetsége demokratikus alapokon történő átformálásához. Ugyancsak fontos az ő hozzájárulása a románai magyar irodalmi élet fejlődéséhez, a kisebbség és a többség kapcsolataihoz.

Nagykaliberű prózaíróként, Szilágyi István olyan novellákat és regényeket írt, melyek a kortárs magyar írók legjelesebbjei közé emelték. 1984-ben román nyelvre is átültetve (a Kő hull apadó kútba Cad pietre în fântână seacă címen jelent meg Corneliu Balla fordításában), teret foglalt a román olvasóközönség tudatában is.

Munkásságáért számos rangos elismerésben részesült Romániában és Magyarországon: Romániai Írók Szövetsége díja (1976, 1991, 2002), József Attila-díj (1990), Ady Endre-díj (1992), Kossuth-díj (2001), Márai Sándor-díj (2003), Arany János-díj (2008), Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány díja (2008) a Nemzet Művésze (2014), két rangos érdemrenddel is kitüntették: Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozata (2001) a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2014).

Nem kívánok se magánemberként, se a Romániai Írók Szövetsége elnökeként túl pesszimista lenni. De úgy látom, hogy ilyen emberek és írók, mintha nemigen születnének napjainkban. Az a hely, amit Szilágyi István töltött be az irodalomban – a mi céhünkben, és a romániai magyar közösségben, mindörökre üres marad. Felbecsülhetetlen értékű kollégától és baráttól búcsúzunk ma.

‍

2024. március 14., Bukarest

‍