Véletlen volna, hogy a dobozban éppen annyi altató van még,
És miért nem történhetne meg az aminek lehetetlen megtörténnie
Imára kulcsolt fáradt kéz, amely immár az Úr elé kívánkozik. Közöttünk csak azért maradt, mivel értünk s helyettünk is imádkozik.
a homlokodhoz ér a homlokom
Táskámat szemem alatt tartom, visszafogott vagyok, általában nem írom le ezt se.
Írom ezt Neked, Barátom, ki lézengő ritter vagy, írom lázasan, bármelyik évben, ugyanazon a napon.
A szerelmetes finn nyelvemmel valahogy sosem szabadulunk már egymástól.
ott ülnek és szavakat írnak / gondterhelten az élet nehézségeitől / miközben szinte őrületesen zavarodottak.
A kolozsvári Dacia buszmegállóban az oszlop mögötti ház fehér falára valaki nagy, gyöngybetűkkel írta fel, hogy aștepți degeaba.
Ha háború és háborús irodalom, akkor nekem az Íliász után elég gyorsan Louis-Ferdinand Céline, a magányos francia fasiszta következik.
A zenekar négy tagja – két kopasz és két kopaszodó –, úgy tűnik, a falak repedéseiből, az asztalok alól folyik ki, és pár pillanat alatt egy testté, egy alaktalan formává gyúródik.
.svg)
