Egyik sem igaz

Ma egy szálka belement az ujjamba, alig tudtam kiszedni.

Nem hittem el.

Később két sorban is álltam hiába percekig,

mert mindkettőből idő előtt kiálltam,

hogy a harmadikban vegyek végül jegyet.

Ma egy négymegállós utat úgy tettem meg,

hogy tévedésből mind a négy megállónál leszálltam,

aztán mindig bevártam a következő járatokat.

Ma megtartottuk a világ legrövidebb próbáját:

öt percet se vett igénybe, a gitárosok nem hoztak gitárt magukkal.

Ma nem adtam pénzt egy terhes nőnek,

azt mondtam neki a szemébe hazudva, nekem sincs elég.

Sokáig gondolkoztam, vajon, mire nem volt, mire nincs elég nekem sem.

Szerencsére volt időm rá: ma késett a vonatom majdnem hat órát,

Püspökladánynál vártunk arra,

hogy kicseréljék a rossz mozdonyt a jóra, nem volt nálam újság, se víz,

és a fülkében csak az én szemembe tűzött a nap.

Ma nem várt rám senki az állomáson,

és mikor hazaértem, a családom nem engedett be,

holott mind a heten látták,

hogy a hatalmas teraszajtón én dörömbölök.

Rajtam kívül egy kopasz nyírfa tükröződött az ajtó üvegén

és a hideg, kék ég.

Közelebb kell hajoljak magamhoz, hogy lássam őket.

Tenyeremben tartom az eldöntött végtelent, miközben eltűnök bennük.

Toroczkay András: 1981-ben született Kisújszálláson. Író, költő, zenész, újságíró, kritikus. Jelenleg Budapesten él. Legutóbbi kötete: A labirintusból haza, versek (JAK-füzetek, Budapest, 2015).