.svg)
Már nincsenek postások, sánták a félszárnyú galambok. A gondolatok vége leggyakrabban a feledés, csak egyetlenegyszer más.
Benne semmi zöld és semmi tengerkék. Gomolygó hamu a délkeleti széllel. Mint napfogyatkozáskor, sötét felét a Holdnak. Nyolc méter vastagon ezerötszáz évig.
Földi pásztorra nincsen már szüksége. Elköltözött a kopott lakás éke. Ahol megismert, ahol megismertem: örök álmát alussza kinn a kertben.
Az ég éppen úgy nyílt meg felettünk, mint ahogy 1962 októberében kétszáz kilométerre a floridai partoktól, a hidegháború legforróbb napjain
csak papírlámpák giccsei mindketten elkopunk még estig gumiabroncs gördül sugaraink fölé albumba ragasztott történetek csalnak meg
most már végképp tudta hogy hazavitte és vinni fogja már mindenen át – menjen bárhova
