.svg)
Maria Ciupe: A boszorkák
az Aranytigris kocsma
La cârciuma Tigrul de Aur
Uram, mondja az öreg pincér
miközben vállamra teszi
csontsovány kezét, én
bohumil hrabalt is kiszolgáltam.
Úgy böfögött, mint ön
az első korty sör után,
viselt öltönye
enyhe ürülékbűzt
árasztott.
Akárcsak önnek,
térdtől lefele
vasból öntött lába volt
és egy dialektikaprofesszor
szigorú pontosságával
kezelte a szikét.
Értetlenül nézek rá:
nem tudom, melyik hrabalról beszélsz.
Illene tudni, drága uram.
Hrabal doktorról beszélek, a sebészről,
aki négy évvel ezelőtt
a prosztatával műtött.
De svejk, kérdem? Svejk sorsáról
hírlik-e valami?
Meghalt, drága uram,
nagyjából husak idejében,
mert a sör lassanként
lúg ízű lett
és a kutyalopás
már nem volt kifizetődő.
Ott van a sírja
az alatt a kőtábla alatt,
a hrabal-mellszobor mögött.
De egyéb ajánlatom is van,
mert maga rendkívül szimpatikus nekem.
Például,
a milenának írt levelek
eredetiben?
egy történelemátkozta helyen
într-un loc blestemat de istorie
Megálltál
egy történelemátkozta
helyen.
Itt
hajdanán
két ember meghalt
kevéssel
gyémántlakodalmuk
ünneplése előtt.
Tekinteted ködös
szád széle
kissé legörbülve.
Mögötted
valaki (talán a szél)
halkan, egészen halkan fütyüli
a lili marleent.
Hideg lett.
Begombolod zakód
Mintha válladra
Vezeklőinget vennél.
Azt suttogod:
„Minden
történelemátkozta hely
egy pipacsmező
amin átfúj a szél
fején
egy porosz
porosz vassisakkal, óh
Der Untergang des
Abendlandes! A középosztály
fáradt
lábai!”
Most
az alkonyat
vörös és hideg.
És a berlini falnál
nem
sír senki.
Még csak a spree
fekete vize sem.
látomás marxszal brüsszelben
viziune cu marx la bruxelles
A hattyús ház.
A ház amelyben
dühtől remegve írta
marx
kiáltványát.
Mintha látod
ahogyan keményített ingét
leveszi, földre dobja
és hosszan
megtapossa.
Földhöz vágja
a széket
vékony ajkainak
sarkában
vérszínű hab.
Földhöz vágja
máját és lépét
megtapossa őket.
Üvölti:
„El kell taposni
mindent,
mert minden
rothadt
még
maga is
engels”.
Aztán hirtelen
megnyugodva
fejét
egy törülközőbe
tekeri,
hogy marat-hoz hasonlítson,
ahogy
az a fanatikus festő
megfestette.
Egy törölközőbe
tekeri fejét
és suttogja:
„Remekül festek,
ugye, engels?
gyere
segíts
bemászni
a kádba.”
„La Piton”
Bécsiszeletet eszünk egy grazi sörözőben,
és egy üvegketrecből,
lassan mozgatva gyűrűit
egy piton néz ránk
szigorú tekintettel.
Finoman megsimogatom ujjaid:
„szerelmem
én is lusta vagyok
mint egy piton,…
és amikor melletted alszom
szeretem átölelni combjaid
amik frissen szedett málna
és tej illatúak,
mint a megtermett
falusi lányok combjai”.
„Én, mikor kicsi voltam
/mondod/
szerettem befeküdni
a juhok közé azok
bizonyára
saját bárányuknak hittek
és próbáltak melegíteni,
úgy éreztem
magam
mint egy gőzfürdőben”.
A szomszédos asztaloknál
a sturm graz szurkolói
fociról beszélgetnek
a piton nézi őket
azzal a
kígyónézéssel,
mint akik mindent tudnak
de soha nem
csinálnak nagy ügyet ebből.
KIRÁLY ZOLTÁN fordításai
Octavian Soviany költő, prózaíró, műfordító, irodalomkritikus 1954-ben született Brassóban. A kolozsvári egyetem bölcsészkarának elvégzése után újságíróként dolgozott több bukaresti napilapnál, 1994 óta a bukaresti Mihai Viteazul Kollégiumban tanít román és világirodalmat. Napjainkig tizenkét verses-, két próza- és két drámakötete jelent meg, verseit angol, francia, német, lengyel és magyar nyelvekre fordították.
