götterdämmerung

Kett Groza János: A kódon túl

„it ain’t over till the fat lady sings”

váratlanul ér: mennyire vagány

az éjszakányi, nem remélt ma. hány

ködös, nyúlós, ragacsos, vad napon

képzeltem el: azonnal otthagyom

a robbanásig telepakolt percet?

annyi mindent nem tettem abból,

amit egyedüllétre vágyó merhet.

váratlanul ér: mennyire kerek.

se föld, se ég, se kábítószerek.

egyszerű mélység, árnyék a falon,

a múltam fényköre, egy vonzalom,

kútmély hívogat: hullj ide,

hullj tükörképed közepébe bátran,

ha már lenéztél s nem bírtál vele.

váratlanul ér: mennyire tömör.

hány összecsúszott felszín a tükör.

hány nyomvonal a félbehagyott arcon.

sajnálni nem tudom, nem is haragszom,

csak sérti a szemem a sok muszáj,

vízbedobott fáklyáim szép szele,

a füstös, kormos földalatti táj.

váratlanul ér: mennyire konok.

amire nem, csak arra gondolok.

amit nem akarok, csak azt cselekszem.

túl sokfelől irányítják a testem,

túl sokfelől figyelnek vizsla szemmel,

mikor mit, miért vágok tönkre.

egy kis vagányság néha elkel.

váratlanul ér: mennyire hideg.

az ember épp magát nem érti meg.

magát tiporja lábbal, tördeli.

nem szóltak, hogy ez fájni fog neki.

hogy a döntő futam még hátra van.

amilyen megszállott, amúgy sem hallaná.

hiába áriáznak oly sokan.

váratlanul ér: mennyire vidám.

kövér hölgyek életem színpadán,

trilláznak egyre, egy sem én vagyok.

kudarcaim kerengő angyalok,

szárnyuk pihéje homlokomba hull,

isten veled, imádott értelem.

fekszem magamban ártalmatlanul.

váratlanul ér: mennyire kevés.

a zsúfoltságon éjszakányi rés.

másoknak adtam életem. hogyan

dédelgetném továbbra is magam?

hajnal hasad, azonnal otthagyom.

fakuljatok csak, testes istenek.

kívületek is van még oltalom.