Kett Groza János: Azt hiszem, egy angyalt álmodtam
(részletek arthur rimbaud afrikai verseiből)
tetováltatni fogom a testemet
ocsmány akarok lenni akár egy mongol
(kökény szemeim – régi gall vonásom
feneketlen tóként világítanak majd
mikbe régen beleszédült annyi nő
és legalább egy ronda férfi – verlaine úr)
hiszen a művészet nem szavakban áll
hanem az élet megváltoztatásában
a bálványimádás és a nagyszerű
paráznaság is gall őseimtől valók
tán jószágnyúzónak is príma lennék
ha nem irtóznék úgy minden mesterségtől
és mily nagy az isten vagy a természet:
lustaságomat e sótűrő varangyot
elfödte nyelvem álnok cifrasága
bár keresztbe szalmát nem tettem hogy éljek
de most mégis mint szorgos hangya járom
abesszínia valószerűtlen táját
gyalog karavánnal lóháton – mindegy
rabszolgát árulok aranyat és fegyvert
ily messzire vagyok a költészettől
s ilyen közel – a létező legközelebb
hiszen a kör ha bezárult a kezdet
és a vég eggyé válnak
hararban esik
*
egy idő után már nem vigasztalt semmi
nehezebb volt játszani a boldogat
csak émelygést zsibbadást hozott az abszint
szürkének fádnak láttam a dolgokat
gall őseimnek vad részeg tivornyája
szívem csarnokában már alább hagyott
és a nemtelen mámorok asztalára
a duhaj bacchus bort többé nem hozott
egyre sósabb lett íze a szerelemnek
vállamról elszállt a katicabogár
csak az láthat jól ki csukott szemmel nézi
ezt az örökmozgót mely lassan megáll
eljátszhattam volna tán még a poétát
de a múzsacsók már hidegen hagyott
és nincs rosszabb a földön a hazug versnél
hát inkább jó pénzért rabszolgát adok
és meg is veszek bármit értéke alatt
e barbár néptől hogy úri főnököm
jó haszonnal adjon túl a portékánkon
míg én afrikában nézem köldököm
uramisten milyen haszontalan a vers
toll helyett inkább ekeszarvat fogna
az a sok száz széplelkű piperkőc majom:
a gabona a könyvnél jobban fogyna
hánynom kell ha nagy ritkán arra gondolok
miféle költők élnek otthon nálunk:
szépelgő buzik és dühös impotensek
rossz könyvek nyomnak agyon: ez halálunk
egykor lelkes voltam – hittem ebben-abban
ma már fáradt unott békés bölcs vagyok
hisz a művészetnek oka van s nem célja
de énbelőlem már elveszett az ok
*
apám katonatiszt volt elhagyott minket
ily zabolátlan kölyök ezért lettem
tán jó lett volna néhány atyai pofon
és pár tanács mondjuk a szerelemben
magamnak kellett lassanként megtanulnom
mire képes a test e vézna urna
ha hanyatt dől a lány mit is kéne tennem
s van úgy hogy jó a mozdulat ha durva
hogy kell elszédítni mások feleségét
s párbaj helyett jobb ha kereket oldok
ha a férj fegyverrel s két jókora szarvval
jön énfelém mert megtudta a dolgot
hogy szép a szűzlány de ügyesebb a céda
kire azért aggatták ezt a nevet
mert a szerelemben kissé mohó léha
– mint mi férfiak – és gyakrabban nevet
hogy nincs szebb asszony a bukott feleségnél
ki érted újra megint csak elbukik
hogy az erkölcs csak az elme gyöngesége
és minden szabály mi megköt: elbutít