„…van művész harmadik is még, Phantasos…” Utazás a dualizmus kori tudományos-fantasztikus irodalomba

Hosszú Zoltán: Madár
A magyar nyelvű sci-fi irodalom történetében a dualizmus korszaka különösen izgalmas, hisz ez a születés és a felfutás időszaka. Egyfajta ősállapot, amikor még nem vált el egymástól az irodalmi kánon és a sci-fi, nincs gettó,1 nincs elkülönülés, sci-fi és fantasztikus tematikájú műveket olyan alkotók írtak, mint Jókai Mór, Ambrus Zoltán, Herczeg Ferenc vagy épp Babits Mihály. A külföldi szerzők közül pedig Jules Verne, H. G. Wells és Arthur Conan Doyle páratlan népszerűségnek örvendtek Magyarországon. Írásom célja bemutatni, hogy a dualizmus időszakában mely sci-fi tematikák izgatták a korabeli írókat, és milyen nemzetközi hatások érték a zsánert.

A jövő század regénye és hatása

A bevezetőben a dualizmus kapcsán a születésről beszéltünk, amit rögtön érdemes kicsit árnyalni. A modern sci-fi valóban ekkor született meg. Az évszámot is könnyű megadni, 1872 és 1874 közé tehető, amikor Jókai Mór a Hon című lapban publikálja A jövő század regényét. Ez azonban nem azt jelenti, hogy korábban nem voltak előzmények. A reformkorban több sci-fi jellegű, utópikus regény is napvilágot látott, gondolok itt Ney Ferenc (Utazás a Holdba, 1836), Koronka József (Utazás a régi Európa romjai felett 2836-ik évben, 1837) és Munkácsy János (Hogyan áll a világ a jövő században, 1838) regényeire. A reformkor végén jutottunk el a csúcsra, amikor 1847-ben megjelent Jósika Miklós Végnapok című, posztapokaliptikus Földet ábrázoló elbeszélése. Az önkényuralom idején idehaza nem született a tematikához közel álló írás. Egyetlen jelentős kivétel Madách Imre Az ember tragédiája című műve, amelynek utolsó négy színéből három bőségesen vázol utópisztikus és sci-fi elemeket. Igazán modern sci-fi műre Jókai regényéig várni kellett.
A jövő század regénye izgalmas irodalmi vállalkozás, egyfajta kísérlet annak bemutatására, hogy a jövőben milyen perspektívák rejlenek Magyarország számára a dualista rendszerben. A jövő század regénye ugyanis azt az időszakot ábrázolja, amikor Jókai generációjának unokái kormányozzák az országot. Az 1950-es években induló cselekmény az ezredfordulóig mutatja be Magyarország történelmét. A mű számtalan sci-fi toposszal dolgozik. A legfontosabb ezek közül a világot és az emberiséget átformáló technikai felfedezés, az ichor megtalálása. „Igaz, hogy egy hipotézisre van építve az egész. Egy találmányra, mely a világot át fogja alakítani” – írja az ichorról Jókai a regény előszavában.2 Az ichor egy univerzális csodaszer, a Gyilkos-tóból nyerik, segítségével szinte elpusztíthatatlan repülőgépeket, azaz aerodromonokat lehet építeni, de fegyverként és gyógyszerként is tökéletes. Az ichor birtoklása a regény cselekményének alapvető mozgatórugója. A kortárs sci-fikben a találmányok szerepe mindig nagyon fontos volt, ahogy azt Jókai követőinél és nemzetközi kortársainál majd láthatjuk. Ambrus Zoltán 1901-ben megjelent Az utolsó húsevő című novellájában például a világbéke fennmaradásának alapja a magas fokú technikai fejlettség, amely az erőviszonyok kiegyenlítése miatt meggátol minden háborút. A találmány és a magas fokú technológiai szint ábrázolása mellett A jövő század regényében fontos szerep jut a háborúnak, amit a regényben – mindjárt két felvonásban is – a Monarchia és benne Magyarország vív Oroszországgal. A regény főszereplője egy igazi hős, nevesül Tatrangi Dávid. Személyében megismerjük a tökéletes katonát, tudóst, feltalálót, stratégát, már-már ember feletti félistent, aki nemcsak tudásával, de erkölcsi és morális értelemben is kimagaslik társai közül, talán csak az uralkodó, Habsburgi Árpád vetekszik vele. Tatrangi találja fel az ichort és a repülést, majd tökélyre fejleszti ezek alkalmazását. Nélküle az oroszok elsöpörnék Magyarországot a háborúban, de ő az, aki államalapítóként létrehozza Otthont, a részvényes alapokon működő új magyar köztársaságot.
Ezek az elemek (világot átformáló találmány, ellenséges birodalom támadása, megmentő hős) egyenesen toposzok, amelyek virágoztak a korszak nemzetközi sci-fi irodalmában. Az angol nyelvterületen inváziós irodalomnak (invasion literature) nevezett tematika kedvelt fogásai ezek. Angliában az inváziós irodalom 1871-ben, a német egység létrejötte után született meg. George Tomkyns Chesney ebben az évben írta meg Battle of Dorking című regényét. A nagysikerű műben az angol hadsereg tisztjeként szolgáló szerző Anglia német invázióját ecseteli. De nemcsak a szigetországban, hanem egész Európában, sőt az Egyesült Államokban is népszerű volt az inváziós, háborús tematika. Az ismertebb angol írók mellett (George Griffith, Hector Hugh Munro, William Le Queux, P.G. Wodehouse, Arthur Conan Doyle, H. G. Wells) Németországban Kurd Lasswitz, az Egyesült Államokban Jack London is írt ilyen témájú művet. A legismertebb inváziós regény H. G. Wells Világok harca című regénye, ahol egy szimpla német invázió már nem is elégítette ki az olvasókat, ezért egyenesen a marslakók támadnak rá a Brit Birodalomra. Azt nem tudjuk, hogy Jókai valaha olvasott-e ilyesmit, hatott-e rá valamilyen formában az inváziós tematika vagy személy szerint George Tomkyns Chesney, egyáltalán találkozott-e valamilyen formában a regényével. Úgy tűnik, azokban az országokban jelent meg ez a tematika, ahol a közgondolkodásban kialakult a birodalmi tudat.
Jókai regényének hatására sokan úgy érezték, írniuk kell hasonló művet. Privegyey Pál Magyarország nem volt, hanem lesz című két különböző változatban (1879-ben és 1887-ben) is megjelent regénye, vagy Farkas Gyula 1895-ben napvilágot látott Utolsó ütközet című eposza azonban jóindulattal is maximum gyenge „fan fiction”-ök, hogy ezt a modern, de esetünkben rendkívül találó jelzőt használjuk ezekre az alkotásokra. A Jókai-rajongó két szerző csupán felmondja A jövő század regényében olvasottakat. Regényeik cselekménye szinte megegyezik Jókai eredetijével, sok-sok olyan elemmel (óriási seprűkkel megnyert csata, Kossuth-leszármazott Magyarország trónján, Attila hun fejedelem feltámadása stb.), amelyek ma már inkább mosolyt csalnak az olvasó arcára, mintsem komolyan vegye őket. Nem sokkal színvonalasabbak Barabás Ábel 1909-ben álnéven (Maritimius) írt Nagy Háború, valamint 1910-ben megjelent A jövő évtized regénye című művei. Ezek a szövegek egy globális, egész Európát átformáló konfliktus képét vetítik előre. Jókai regénye azonban nem csupán inváziós regényként olvasható, ez is mutatja, mennyivel teljesebb, mint a kortárs alkotások. Az ábrázolt világ gazdagsága vagy épp a mű nyelvezete magasan kiemelik a legtöbbször sematikus inváziós regények mezőnyéből. És még nem is beszéltünk az ideológiai mondanivalóról. A regény határozottan állást foglal a felforgató, forradalmi rendszerekkel szemben. Jókai ugyanis az anarchista-kommunista ideológiát – amely a regényben hatalomra jutott Oroszországban – rendkívül veszélyesnek ítélte, s ez a regényében teljes oppozícióban áll a békés fejlődést biztosító – az átalakult, befogadó és mégis értékőrző konzervativizmust képviselő – Monarchiával, illetve a demokratikus, köztársasági, utópista szocialista jellegű Otthon állammal. Jókai műve nyomán a dualizmus vagy épp az emberiség jövőjével számoló, valamilyen ideológia mellett vagy ellen állást foglaló sci-fi regények is megjelentek. Az 1880-ban a dualizmus időszakának legtermékenyebb és legjobb publicistája Beksics Gusztáv, akinek Barna Arthur című regénye leginkább a különleges utazásokkal és Jules Verne regényeivel rokon írás. Beksics célja bebizonyítani, hogy a forradalom és a szocializmus miért működésképtelen a gyakorlatban. A főhős Barna Arthur a világ gondjainak megoldásaként szeretné megszüntetni a pénzt, ezért kirobbant egy aranyvulkánt. Ezzel azonban nem a jólét és virágzás köszönt az emberiségre, hanem pusztító háborúk törnek ki. A regény mondanivalója, hogy a világ változását erőszakos, forradalmi eszközökkel siettetni a status quonál sokkal rosszabb helyzetet fog eredményezni. Boross Mihály A harmadik testamentom című regényében, amelynek első kiadásai (az első rész A kék hattyú, a második Noé barlangja címmel) 1914/15-ben jelentek meg, szintén az ember alaptermészetének megváltoztathatatlanságáról szól. Az apokalipszis után a regényben kísérlet történik egy szociálisan egyenlő társadalom kialakítására, de mindez kudarcot vall, mert az ember alaptermészete nem változik. A szocializmus éles elítélése jelenik meg Bessenyei Magyar Gyula Félszázad mulva című regényében is. Az 1907-ben megjelent írás az 1950-es években játszódik, egy nemzetiekre és szocialistákra szakadt Magyarországon. A szerző az előbbiek pártján állva igyekszik bebizonyítani a szocializmus és a szociáldemokraták antiutópikus törekvéseit. A kritikus hangok mellett azonban adódtak olyan írók is, akik üdvözölték az új szociális eszmerendszereket. Tóvölgyi Titusz 1888-ban megjelent Az új világ. Regény a szocializmus és kommunizmus társadalmából című művében a kommunizmus már megvalósult, a konfliktusok megszűntek, a csúnyák és szépek harca maradt az egyetlen feszültségforrás. Tóvölgyihez hasonló, az anarcho-kommunizmust előtérbe helyező jövőképpel számol Naszády József 1903-as Anarchia című regényében. Naszády jövőképe technológiailag rendkívül fejlett, ám homogenizált emberiségével ma már inkább ellenszenves, rideg hatást kelt. Naszády regényének elsődleges inspirálója már nem is Jókai, sokkal inkább Edward Bellamy Visszapillantás című, kommunista jövőképpel számoló regénye lehetett. A regény az Egyesült Államokban 1887-ben, Magyarországon 1892-ben jelent meg. Amerikában Bellamy regénye páratlan népszerűségnek örvendett, és a korabeli magyar sajtóban is nagy érdeklődést váltott ki megjelenése. Érdekesség, hogy a szocializmust népszerűsítő regényből az első részleteket 1890-ben Rákosi Jenő Budapesti Hírlapja közölte.

Különleges utazások

A dualizmus kori sci-fi irodalom egyik legnépszerűbb altematikája az úgynevezett különleges utazások, franciául Les Voyages Extraordinaires. A Jules Verne nevéhez köthető tematikában olyan alapművek születtek, mint az Utazás a Föld középpontja felé, Utazás a Holdba, Grant kapitány gyermekei, Nemo kapitány, A rejtelmes sziget vagy épp a Nyolcvan nap alatt a Föld körül. A dualista Magyarországon Verne rendkívüli népszerűségnek örvendett. Rákosi Jenő visszaemlékezéseiben többször is említi, hogy az 1880-as években, a színházakban rendszeresen játszották a Verne műveiből készült darabokat.3 Verne-én kívül később, leginkább a századforduló környékén, H. G. Wells és Arthur Conan Doyle regényei is közkedveltek lettek. Wells Emberek a Holdba című regénye már 1902-ben megjelent folytatásokban a Magyar Hírlapban (Röpülés a Holdba címmel). Arthur Conan Doyle Az elveszett világ című regénye, amely Nagy-Britanniában 1912-ben került az olvasók kezébe, 1913-ban jelent meg a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Időkben, Eltűnt világ címmel. A regény tipikus különleges utazás, egy olyan, térben elzárt földrészre, ahol fennmaradtak a dinoszauruszok. Arról sajnos nincs forrás, hogy az Új Idők konzervatív középosztálybelinek tartott olvasóközönsége hogyan fogadta Challenger professzor izgalmas kalandjait a Pterodactylusokkal, Iguanodonokkal és Allosaurusokkal. Verne-nek és a különleges utazás történeteknek Magyarországon sok követője akadt. A már említett Beksics Gusztáv Barna Arthur című regénye tulajdonképpen egy gyengén sikerült Verne-utánzat, ahol az ideológiai mondanivaló mellett a főszerep a kalandé és a szerelemé. Beksics Barna Arthurja egészen hasonló kalandba keveredik (földalatti utazás, Afrika termővé tétele stb.), mint a Verne-hősök. Hasonló epigon Makay István, akinek Repülőgépen a Holdba (1899) című regénye Verne művéhez hasonló utakon jár, néhány érdekes epizóddal, mint a Hold felszínén talált magasan fejlett, ám dekadens civilizáció leírása. Az űrutazás tematikája azonban nemcsak ebben a regényben jelent meg; Drumár János regényében (Kassiopeia, 1914) vagy Váncza Mihály Körutazás a világűrben (1893) című művében is visszaköszön. A hazai különleges utazások csúcsát azonban itt is Jókai alkotta meg. 1876-ban megjelent Egész az északi pólusig című regénye érdekes kaland, a Tagetthoff nevű hajó megtalálásáról. A regény bővelkedik fantasztikus, leginkább biblikus elemekben. Verne inspirációjáról sokat vitatkoznak,4 ám tény: Jókai regénye nagyon színes és könnyed élmény, egészen különleges helyet elfoglalva az író életművében.

Herczeg Ferenc és a sci-fi irodalom

Herczeg Ferencről az irodalmat szerető közönségnek nem a tudományos-fantasztikus irodalom jut eszébe. Pedig ha Jókai teremtette meg a modern magyar sci-fi irodalmat, akkor Herczeg volt az, aki egy újabb szintre emelte. Herczeg sci-fi műveiben zavarba ejtően sokszínű és modern témákkal találkozunk, hasonlóan korszerű gondolatokkal. Sajnálhatjuk, hogy Herczeg óriási életművében a fantasztikus tematika csupán egy apró szelet, az író csupán futó kirándulásokat tesz, nagyobb utakra nem vállalkozott a sci-fi és a fantasztikum területére. Herczeg fantáziája még akkor is szárnyal, amikor művének mélységére nem ügyel. Hab a tortán, hogy Herczeg sci-fi művei, szemben dualizmus kori társaival, a mai átlagos olvasók számára is élvezetesek maradtak, köszönhetően a nyelvi megformálásnak és a humornak. A herczegi víziókban, ahogy Urbán László nevezte egy cikkében5 az író sci-fi novelláit és elbeszéléseit, Herczeg olyan témákat állít középpontba, amikkel senki más nem foglalkozott a korban. Ezek között megtaláljuk a mesterséges értelem és az ember kapcsolatának bemutatását, az időutazást, a különleges, természetfeletti képességekkel bíró ember bemutatását, vagy éppen az emberiség ábrázolását idegen civilizáció szemével. De találunk nála klasszikus disztópiát és valamilyen technikai felfedezést középpontba állító novellát is.6
Herczeg első sci-fi írása, a Sziriusz 1890-ben jelent meg A Hét hasábjain. A hosszabb elbeszélés középpontjában az időutazás áll. Az időgépet feltaláló tudós és segítője visszautazik a múltba, a 18. század derekára. A múltban aztán időutazásos történetekre jellemző, ma már klasszikusnak számító fordulatokba, humoros helyzetekbe (öltözködés, szokások különbsége) keveredik. A kalandos történet legizgalmasabb pontja, amikor megjelenik Herczeg művében a ma már jól ismert időparadoxon gondolata. A mű egy pontján a hős szembetalálkozik egyik vérszerinti ősével, akivel párbajozni készül. Herczeg egy pillanatra eljátszik azzal a gondolattal, mi történne, ha hőse megölné elődjét, ezzel meggátolva saját megszületését, és ezzel azt a tényt, hogy visszautazzon az időben és megölje ősét… Herczeg nem próbálja meg feloldani a paradoxont. Az időparadoxon a sci-fi irodalomban a közvélekedés szerint a nyugati sci-fi írók műveiben jelent meg az 1930-as, 1940-es években. Büszkék lehetünk, hogy egy magyar író már négy évtizeddel megelőzte őket. További érdekesség, hogy az elbeszélésből született az első időutazásos magyar film, 1942-ben, Szilassy László és Karády Katalin főszereplésével, Hamza D. Ákos rendezésében.
Az időutazás után a mesterséges ember témája kezdte érdekelni Herczeget. Az 1893-ban a Budapesti Hírlapban megjelent Báró Rébuszban színre lép a mechanikus ember, tehát a robot – a szót Karel Čapek alkotta a meg a R.U.R.-ban, évtizedekkel később. A mesterséges ember a tökéletes férj, akit kölcsönözni lehet. Különös mélysége nincs az írásnak, maga az ötlet, ami talán először tűnt fel a magyar irodalomban, teszi kuriózummá. De hasonlóan egyedi Herczeg egyik legjobb sci-fi elbeszélése, A cserebőrűek. Az elbeszélés 1895-ben jelent meg az Új Idők hasábjain. A műben egy jupiteri tudós naplóját olvashatjuk egy újonnan felfedezett civilizációról, ami a Naptól a harmadik bolygón, azaz a Földön található. A jupiteri civilizáció és történelem megismerése után a tudós „racionális” következtetéseit olvashatjuk a Földön élő különös lények viselkedéséről. Már fajunk elnevezése, a cserebőrűek is igen sokat elárul rólunk: „A földlakók testén az időjárásnak megfelelően, védőbőrréteg képződik, mely időszakonként lehámlik róluk. A lehámló bőrt gondosan elrejtik odvaikban és szükségükhöz képest újra magukra veszik, vagy mással elcserélik. Ez a különös processzus, mely annyira jellemző e teremtmények életszokásaira nézve, arra indított, hogy egész fajuknak a Cserebőrű nevet adjam.” A hosszabb elbeszélés egyszerre szatírája az emberi fajnak és a tudományos gondolkodásnak. Megkockáztatom, hogy A cserebőrűek a dualizmus kori magyar sci-fi irodalom csúcsa. Talán azért, mert a sci-fi irodalom legalapvetőbb tulajdonságával bír, az emberi fajról és társadalomról szól, folyamatosan karikírozza szokásainkat, viselkedésünket, életünket, irracionális reakcióinkat. Herczeg egyszer sem esik ki a szerepéből, a narráció tökéletes, holott a történet csupán egy banális szerelmi háromszöget ír le. Herczeg sziporkázik a humorban, a végkövetkeztetése azonban lesújtó az emberiségre nézve: „E töredékes megfigyelések során, […] az a felvetés erősödött meg bennem, hogy a cserebőrűek gondolkozó lények, de nem nevezhetők eszesnek a szó jupiteri értelmében, amennyiben ösztöneik és szenvedélyeik nagy befolyással vannak rájuk. Eszerint leginkább féleszű lényeknek nevezhetnők őket.” Herczeg következő sci-fi művében egy újabb fantasztikus tematikát jár körbe: milyen tragikus következményekkel járhat, ha az ember természetfeletti képességeket birtokol. Lozenko című novellájának – ami 1908-ban jelent meg az Új Időkben – középpontjában ugyanis a telepátia áll. Az 1904/1905-ös oroszországi forradalmi hullámra reflektáló mű főhőse egy fiatal antiszociális lány, Anka, aki a külvilágtól elzárkózva felfedezi, hogy képes gondolati úton kommunikálni másokkal. Képességére véletlenül jön rá, amikor kapcsolatba lép Lozenkóval, a forradalmárral. A lány látatlanul is beleszeret a férfiba, aki instrukciókkal látja el. A forradalommal együtt Lozenko is elbukik, magával rántva Ankát, aki fájdalmában meggyilkolja a Lozenkót megölő elöljárót. Természetfeletti képességeket birtokló emberek ábrázolása nem állt távol Herczegtől. Mese a tudós gyermekről (Új Idők, 1899) című novellájában az állatok nyelvén értő gyermeket mutat be; a Tűz a pusztában (Új Idők, 1917) című kisregényében pedig egy boszorkánynak állt lány történetét meséli el, megteremtve ezzel a magyar nyelvű fantasy irodalom előzményeit.
A különleges képességek után a különleges találmányok kezdték érdekelni Herczeget, amellyel A láthatatlan Pokorny című novellájában foglalkozott. A novella 1910-ben jelent meg Az Újságban. Az írás Wells A láthatatlan ember című, Nagy-Britanniában 1897-ben megjelent regényének alapötletére – a láthatatlanság felfedezése – építkezik. Megjegyzem, Herczeg különösen szerette Wells műveit, többet meg is jelentetett az Új Időkben. A novellában egy tudós felfedezi a láthatatlanságot okozó anyagot. Herczeget azonban, Jókaival ellentétben, nem a találmány kiváltotta társadalmi és egyéni hatások érdeklik, bár a veszélyekre történik utalás, hanem a láthatatlanságból következő helyzetkomikumok segítségével inkább könnyedén szórakoztatni akarja az olvasókat. Sokkal komolyabb hangvételű Herczeg utolsó sci-fi műve, A jövő század novellája, amely 1914 júniusában jelent meg az Új Időkben. Ebben Herczeg a jövőt próbálja kifürkészni, bemutatva egy szélsőségesen feminista, disztópikus állam veszélyeit. Az 1987-ben játszódó történet egy olyan világot ábrázol, ahol az emberek már csupán kémiai képletek jelét viselik nevek helyett, és totális nőuralom van. Herczeg klasszikus szépírói húzással kiválaszt egy pozitív célokat megfogalmazó eszmerendszert (a feminizmus és a női egyenjogúság), majd bemutatja, hogy amikor hatalomra jut, irányítói miként lépik át a saját, magasabb rendű, humanistának vélt céljaik érdekében magát a humanista gondolkodást. A mű férfi főhőse bíróság előtt áll, mert megsemmisített egy festményt, amit az elnőiesedő férfi szimbólumának tart. A nőuralom ellen lázadó férfire halál várna. Nagyon izgalmas a bírónő és a vádlott párbeszéde, amikor a progresszív, ám vadhajtásokkal teli feminizmus és az értékőrző konzervatív világfelfogás csap össze. A mű megírását egy 1914-es képrombolási eset indukálta. 1914. március 10-én Mary Richardson húsbárddal támadta meg Velazquez Vénusz című festményét, tiltakozásul, a szüfrazsett mozgalom vezére, Emmeline Pankhurst előző napi letartóztatása ellen. A támadás hírét az Új Idők 1914. március 22-i száma meg is jelentette, képpel illusztrálva a festményben okozott károkat.
Sajnálatos módon az első világháború után – egy kisebb elbeszélést (A két csillag, Pesti Hírlap, 1934) leszámítva – Herczeg nem tért vissza a sci-fi tematikához.

Epilógus

Az egyre sokszínűbb hazai sci-fi és fantasztikus irodalmi tematika egészen 1945-ig gazdagodott és bővült. Olyan írók is elkezdtek sci-fit írni, mint Babits Mihály (Elza pilóta) és Karinthy Frigyes (Utazás Faremidóba, Capillária, illetve összegyűjtött sci-fi elbeszélései a Negyedik halmazállapot című kötetben jelentek meg). Az első világháború azonban alapvetően átformálta a magyar nyelvű sci-fi irodalmat. Az inváziós irodalmi elemek és az ideológiai utópiák szinte teljesen eltűntek, helyüket átvette a félelem egy újabb, még pusztítóbb háborútól és a totális diktatúráktól. A határon túlra került szerzők (Tabéry Géza, Molter Károly, Károly Sándor) utópiáiban és sci-fi elbeszéléseiben a kisebbségi lét kérdéseit feszegették. Idehaza pedig megjelentek olyan írók, mint Leleszy Béla, akik az angolszász sci-fi irodalom hagyományait hozták be a két világháború közötti magyar irodalomba. Lassan pedig elkezdődött a „szépirodalom” és a sci-fi szétválása. De ez már egy másik korszak története.

Jegyzetek

1 A úgynevezett magas irodalom és a sci-fi szétválásáról és a gettóról lásd: Stanisław Lem, Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia, ford. Fejér Irén és Murányi Beatrix, Bp., Gondolat, 1974, 87-89.2 Jókai Mór, A jövő század regénye, http://mek.oszk.hu/00800/00846/html/jokai1.htm (letöltés ideje: 2016. 10.11.)3 Rákosi Jenő, Emlékezések, Vasszilvágy, Magyar Nyugat Könyvkiadó, 2009, 176-177.4 Egyed Ilona, Utószó = Jókai Mór, Egész az északi pólusig, Bp., Unikornis, 1993, 193-198.5 Urbán László, SF arcképek. Herczegi víziók, Galaktika 1988/5, 26-27.6 Bővebb kifejtésért lásd: Veres Miklós, Mi, a Cserebőrűek. A fantasztikum szerepe Herczeg Ferenc irodalmi alkotásaiban = „Fenn és lenn” Tanulmányok Herczeg Ferenc születésének 150. évfordulójára, szerk. Gazdag László és P. Müller Péter, Pécs, Kronosz Kiadó és Magyar Történelmi Társulat, 2014. 179-202.