Társadalmi Reflexió. A GroundFloor Group

(Részlet egy hosszabb tanulmányból)

Divas és Divas & Public

A Divas című előadást 2011-ben hozták létre az alkotók, és érdekessége, hogy nem csupán egy releváns társadalmi kérdést illesztettek mozgásszínházi környezetbe, hanem egy olyan projektet is szerveztek a produkció köré, amely öt célcsoport közreműködésével a nézői hozzáállást dokumentálta.
Alkotók. A 2011-ben létrehozott előadás rendezője Sinkó Ferenc, a szereplők pedig négy nő, akiket három színésznő, Kézdi Imola (KÁMSZ), Albert Csilla (KÁMSZ), Vass Zsuzsanna (a BBTE volt színművészeti szakos hallgatója) és Missy testesít meg. Az utóbbi csupán egy guminő, mégis reprezentatív egy marginalizált réteg szempontjából. A rendező asszisztense bodoki-halmen kata (így!), aki később résztvevője úgy a Parallelnek, mint a Parental Ctrl előadásnak.
A Divas & Public koordinátora Kelemen Kinga volt, asszisztensként közreműködött Leta Popescu és Vajna Noémi. A projekt hitelességének érdekében három szociológust is felkértek a közös munkára, Norbert Petrovicit, Anca Simioncát és Irina Zancát.1
Műfaj, tematika. „Aligha lehet megkérdőjelezni a Divas által érintett probléma fontosságát – különösen az erdélyi színházi viszonylatban, ahol a nő-kérdést nem nagyon viszik színpadra”.2 Az előadás szövegtartalma minimális, ami nem is meglepő egy mozgásszínházi előadásról lévén szó, viszont a játszó nők némasága jelzésszerű. Mennyi beleszólása van a plakátokon vagy a médiában szereplő nőknek, hogy hogyan is nézzenek ki? A gyönyörű és karcsú nőket ábrázoló képek mennyire szólnak magáról a nőről, és mennyire a retusálással foglalkozó szakemberek több órás munkájáról? A csend a vélemény, a verbális interakció, a párbeszéd hiányára világít rá egy olyan szakmában, amelyet a néző, a fogyasztó legitimál. Fontos szerepet játszik az előadásban a média nyelve és retorikája, mivel a színésznők a testükkel való játék során az ismerős pózokat veszik fel. A sztereotip mozdulatok, a csábító nézés és a szexuális tartalom kritikáját is létrehozzák finom humorral.3 Az elhangzó szöveg, amely kívülről hallatszik – mintha más közvetítené ezeknek a nőknek a gondolatait –, a díjátadók alkalmával elhangzó beszédekre emlékeztet bennünket. Egymással is azt művelik ezek a szereplők, amit a hatalmi diskurzust képviselők is velük, ismétlik az erőszakos, szexuális jellegű gesztusokat. A problematizálás néha már túl világos is, a feminista diskurzus színházi recepciója látható a színpadon, amely többször válik didaktikussá és ismétlővé.

Divas. Vass Zsuzsanna, Kézdi Imola, Albert Csilla. Jelenet az előadásból. Fotó: Biró István
Az előadás célja a művészeten keresztüli párbeszéd egy égető társadalmi problémáról, amelyet a pilot program továbbemel a nézőközönség és a táncszínház viszonyának elemzésére. Az elemzés két irányvonal mentén halad. Új megközelítési módokat használtak a célközönség megközelítésében és a színházi élmény elmélyítésében a felhasznált kommunikációs stratégiák és a visszajelzések dokumentálása révén (értékelő lapok, beszélgetések az alkotókkal, fókuszcsoportos beszélgetések). A projekt öt előadását öt különböző célcsoport nézte végig. Egyik alkalommal a Mărăști negyedben található középiskola diákjai ültek a nézőtéren, akik alig vagy egyáltalán nem kultúrafogyasztók. Másik alkalommal az Octavian Stroia Koreográfia és Drámaművészeti Líceum tagjai érkeztek, akik közegük miatt értőbben viszonyulnak a színházhoz. A harmadik közösség tagjai egy textilgyár dolgozói voltak, akik szintén kevésbé járnak kulturális előadásokra, rendezvényekre. A napi rutin miatt szoros közösség alakult ki, amelynek tagjai táncszínházi tapasztalatok hiányában is sok ismerős élethelyzettel találkozhattak a témát illetően. A szervezők elhívtak magas beosztásban dolgozó banki és céges alkalmazottakat, akik közül a nők nagyobb mértékben képesek a reprezentált karakterekkel való azonosulásra, hiszen a szereplés, a divat követése, a külsőségekre való fokozott figyelem életük szerves részét képezi. Az ötödik csoport médiában dolgozókat tömörített. Nagyrészt olyan újságírók, tévések, rádiósok vettek részt, akik nőknek szóló írásokat publikálnak, adásokat szerkesztenek, közéleti folyóiratok munkatársai. Mindenképpen olyanok, akik a média révén hatással vannak a társadalomra.4
Az előadás okán diákokkal, a munkásosztály képviselőivel, magas beosztású és képzettségű emberekkel és a média alkalmazottaival sikerült párbeszédet létrehozni a nők társadalomban betöltött szerepéről, továbbá egy aktuális téma mozgásszínházi feldolgozásáról. Az alkotók számára továbbá alkalom nyílt a közönség megismerésére, a vélemények és olvasatok elemzésére. Az előadás és a projekt a mozgásszínház nyelvezetével is megismerteti a résztvevőket és elmélyíti a színházról és kultúráról alkotott képüket.
Az eredményeket egyelőre a szervezet nem összesítette, így azok nem publikálhatóak. Minden alkotó számára igazi kísérlet volt a projekt, amely az interdiszciplinaritás szempontjából is fontos, hiszen a színház és a szociológia a valós kérdésre együttesen kereste a választ.

Parallel

Ez a szervezet eddigi legsikeresebb előadása. Leta Popescu rendező és Lucia Mărneanu színésznő a Romániai Színházi Szövetség (UNITER) Debüt-díját kapta meg a Parallelben (2013) nyújtott munkásságáért.
Alkotók. Az előadás rendezői Sinkó Ferenc és Leta Popescu, akik bodoki-halmen kata és Lucia Mărneanu színésznő élettörténeteiből és tapasztalataiból hozták létre a produkciót. Sinkó Ferenc először katával szeretett volna egy one-woman showt készíteni, ugyanis a Divas előadás alkalmával dolgoztak már együtt, viszont anyagi okok miatt nem tudták megvalósítani ötleteiket. A projekt Miki Braniște, a kolozsvári Temps D’Images Fesztivál egyik főszervezőjének segítségével jöhetett létre és a fent említett tagokkal egészült ki.5
Szöveg. Az előadás kevés szöveggel operál, a mozgás és a gesztusok jelzésszerűsége dominálnak. A textusok túlnyomó részt angol nyelven hangzanak el, amely jól illeszkedik a mozgás egyetemességébe. Az angol az internetes kommunikáció nyelve, amely hidat is képez kultúrák között. Ez fokozza a produkció azon törekvését, hogy eltolja a nyelvi érthetőség akadályát és mindenkihez szólhasson.6
Műfaj és tematika. Műfajilag a tánc, a színjátszás és a performansz között mozog, laza interdiszciplinaritásban.7 A szöveg fölé rendelődik a mozgás, a lineáris történetvezetés fölé az élményszerű cselekményvezetés. A devised theatre vagy magyarul a közösségi alkotás munkamódszerének segítségével jött létre a produkció, amely a két játszó, szereplő improvizációinak, szövegeinek, történeteinek az eredménye a két rendező közreműködésével. A műfaji sokszínűségnek része a bodoki-halmen kata által előadott drag king show, amelynek szövegeit az előadó írta. Ezzel párhuzamosan Lucia a másság miatt átélt gyerekkori nehézségeinek történeteit meséli, amelyet leszbikus viccek követnek. A szöveg dramaturgiája gyakran épít az ellenpontozás technikájára, amelyet a látvány is erősít. A gyerekkori traumákat követő viccek nem humorosnak, hanem bántónak hangzanak. A történeteket mint egyéni produkciókat adják elő a játszók. Megjelenik egy focilabda és egy piszoár, a lányok pedig leragasztják a melleiket, Lucia Mărneanu inget, nyakkendőt, zakót, szakállat és napszemüveget ölt és így meséli el a vele történteket, elemelve a drámai átéléstől és a dokumentarista jellegtől. Ez az elidegenítés egyszerre humoros és szívszorító. kata kihívó, de annál jellegzetesebb jelmezt húz, amely az éjszakai lokálok transzvesztita jelmezeit idézi meg. Bőrszerkót vesz magára, tangájába zoknit dug, és magas sarkú cipőjében a mikrofon elé áll. Ez az átváltozás nem csupán a női megfelelési kényszerre világít rá, hanem egy egész közösséget, az LGBT (lesbian, gay, bisexual, transgender) társadalmat reprezentálja. A hangzások keveredésében, a képek és a test kitettségének látványában nehéz megállapítani azt, hogy ebben a kontextusban mi PC (politically correct). A két performer nem találkozik az előadás során, egy fal választja el őket. Az egymás mellettiséget, az elszigeteltséget, ugyanakkor a líraiságot is közvetítik ezzel.
A Parallel a nemi identitást, azaz a gendert helyezi a központba. „Témáját tekintve igazodik a kortárs tendenciákhoz, aktuális kérdéseket, problémákat vet fel, elgondolkodtat, elképeszt, megdöbbent.” Olyan témával foglalkozik, amely az elvárások sokaságával szembesíti a nézőt, az elfogadás hamis illúziójával, „a női homoszexualitás és a feminizmus köré kapcsolódó kérdéseket feszegeti.”8 Bár provokatív és fontos kérdéseket vet fel, nem „akar meggyőzni saját igazáról, és kioktatni sem igyekszik minket, nézőket”. Elindítja a nézőt a közös gondolkodás útján. Ebben a megközelítésben a másság nem idegenként vagy egzotikumként jelenik meg, hiszen a nemi identitáskeresést a mindennapok tükrében mutatja meg. Nem hősöket, szenvedő héroszokat látunk, hanem egyszerű embereket, akik a napi cselekvéseik és rituáléik közben tapasztalják meg a beilleszkedés nehézségeit.9
Kolozsváron a homoszexualitás már nem kavar akkora port, mint évekkel ezelőtt. Bár ritkán találkozunk a másságukat felvállaló, kézen fogva járó párokkal, mégis, nem kell az érintetteknek bujkálniuk vagy társadalmi megtorlástól tartaniuk. Miért válik ez az előadás mégis „mássá”, mi az az attribútuma, amellyel hozzájárul a kolozsvári közösségek fejlődéséhez? Ilyen direkt módon a gender kérdését mozgásszínházi eszközökkel még nem dolgozták fel Kolozsváron. Fontosnak tartom azt, hogy nem a kimondott szó, az értelmi percepció révén válunk az előadás értőivé, hanem a test kitettsége révén. Sokkal mélyrehatóbb ez az ábrázolás. Ami fokozza ezt, az a performerek érintettsége. Saját magukról (is) mesélnek, miközben képviselnek egy sok esetben marginalizált kisebbséget. Talán az teszi ezt az előadást ennyire erőssé, hogy a résztvevők érintettek, nem egy megírt drámai karaktert kell megformázniuk, hanem saját magukat láttatják és látják kívülről egy rendezői koncepció struktúrájában. A Parallel rámutat arra, hogy bár közösségi alkotásról beszélünk, egy külső, ún. nem-játszó szem fontos abban, hogy a néző ne csak személyes sztorikat halljon és lásson, hanem színházi élményben lehessen része egy megkomponált és dramaturgiailag megszerkesztett előadás révén, amely nem csak felmutatja a társadalmi problémát, hanem a színház eszközeivel reflektál rá.

Parental Ctrl

Alkotók. A GFG projektje koncert-előadás, amely „az Y generációról és szüleikről, a virtuálfüggőségről és valóságból való menekülésről, a generációk közti kötődések és szakadások elkerülhetetlenségéről” szól. Ezt olvasva teljes mértékben meg voltam arról győződve, hogy az előadás tökéletesen illeszkedik a dolgozatomba. A megtekintése után részlegesen vagyok biztos ebben.
Sinkó Ferenc asszisztense és a dramaturg Adorjáni Panna. Az előadók bodoki-halmen kata, Sipos Krisztina (VP) és Ötvös Kinga (játszott a #hattyúdal című előadásban, amit Sinkó rendezett a Kolozsvári Állami Magyar Színházban). A minimális szövegbetétek dalokból és monológokból álltak. Az utóbbiakat a játszók felolvasták és mintha saját szüleik gondolatait tolmácsolták volna. Az előadás mintha tapogatózott volna a színház kereteit illetően, az előadók a hangokkal, a térrel és magával a jelenléttel dolgoztak. Mikrofonnal tapogatták le saját testüket és egymás testét, videofelvételen keresztül láttuk őket újra, miután telefonjaikkal bebújtak hálózsákjaikba. Sinkó Ferenc #hattyúdal című előadásának hangulatához tudnám hasonlítani, amelyben a néző az előadás utáni helyzettel szembesül és a magánnyal, az ottmaradtság érzésével is. A kevés szöveg utal arra a szakadásra, amely a generációk között következett be a virtualitás és technikai függetlenség miatt. A mai fiatalok és a fiatal felnőttek új csatornákon keresztül szocializálódnak, amelyek teljesen vagy részlegesen idegenek szüleik számára. Ez kommunikációs problémákat szül és egymás megértésének nehézségeit. A töredékes párbeszédek, a monológok, a dalszövegek és a stroboszkóp is ezt erősítik. Mintha egy mikroszkópon keresztül vizsgálnánk a fiatalok életét, amikor már nincsenek a szemünk számára ismert képek, hanem sejteket, akciókat és reakciókat látunk egy, a mi patológiailag és biológiailag megélt realitásunknak absztrakt világból. Az előadás ezen a szinten igyekszik megtalálni a szakadás okát. Az utóbbi évtizedekben rohamos fejlődésen megy keresztül a technika, és generációk más-más eszközökkel értelmezik a valóságukat. Megváltozott a távokhoz és a sebességhez való viszony. Az utolsó jelenet a szülők kétségbeesett igyekezetét ábrázolja, ahogyan el akarják érni gyerekeiket. Nincsen ítélet, nincsenek hibások, de a probléma ott lebeg – szülők és gyermekeik másképp fogják fel az őket körülvevő világot és nehezen értik egymást. A szülő nem érti a gyerek pedig meg nem értve érzi magát. Ezzel kell kezdenünk valamit.


Jegyzetek1 Echipa. Elérhető: https://divasandpublic.wordpress.com/echipa/. Letöltés ideje: 2016. április 25. 18:13.2 Varga Anikó: Silence is (not) sexy (at all). Elérhető: http://szinhaz.w3h.hu/sites/default/files/kisvardai_lapok/2013_06_25.pdf. Letöltés ideje: 2015. május 5. 07:40.3 Uo.4 Despre proiect. Elérhető: https://divasandpublic.wordpress.com/. Letöltés ideje:5 Inerjú bodoki-halmen katával – készítette Oborocea Mónika és Gergely Zsuzsa. Elérhető: http://www.groundfloor.ro/hu/sajtoszoba/interju-bodoki-halmen-kataval/.Letöltés ideje: 2015. május 5. 08 :12.6 Sajtóközlemény a Parallel bemutatójáról. Elérhető: http://www.groundfloor.ro/hu/sajtoszoba/sajtokozlemeny-a-parallel-bemutatojarol/. Letöltés ideje: 2015. május 5. 07:50.7 Tóth Gödri Iringó: Párhuzamok az Ecsetgyárban. Elérhető: http://erdelyinaplo.ro/muvelodes/parhuzamok-az-ecsetgyarban. Letöltés ideje: 2015. május 5. 07:48.8 Tóth Gödri Iringó: Párhuzamok az Ecsetgyárban. Uo.9 Uo.