„Oktatásunk kiválóan működik abban a tekintetben, hogy eltántorítsa a gyereket az olvasástól” – kerekasztalbeszélgetés a SepsiBook Könyvvásáron

Az olvasóvá nevelés már kisgyerekkortól elkezdődik, a kutatások viszont azt mutatják, kamaszkorban vesztünk el a legtöbb olvasót. Mi a megoldás? Hogyan lehet elérni az olvasókhoz, hogyan lehet a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt segíteni a megfelelő kötetek kiválasztásában kiadóként, oktatóként, költőként? A SepsiBook keretein belül került sor a Mit olvas(hat)nak ma a gyerekek? című kerekasztalbeszélgetésre. László Noémit, Farkas Kingát és Gombos Pétert az olvasás erdélyi és magyarországi jelenéről Pompor Zoltán, a Magyar Olvasástársaság elnöke kérdezte. 

László Noémi, a Napsugár és a Szivárvány főszerkesztője jelöli ki a beszélgetés határait: olvasás, gyerekek és olvasó gyerekek. Mai viszonyok között (általában) nyolcéves kortól tud önállóan olvasni egy gyerek, ő maga 14 éves korral befejezőleg gondolkodik erről a besorolásról. Olvasásnak szerinte az számít, amikor egy gyerek a szöveg kibetűzésén túl a fantáziáját is hasznosítja az adott világ elképzeléséhez. Gombos Péter egyetemi oktató tágabban gondolkodik erről a kategóriáról, úgy véli, a születendő gyermek szintén befogadója – ha nem is értője – a gyermekirodalomnak, a felső határt sem kötné konkrét korosztályhoz.

‍

Gombos Péter fontosnak tartja, hogy különböző folyóiratok, kulturális intézmények támpontokat adjanak a szülők és gyermekek számára a megfelelő kötetek kiválasztásában. László Noémi szerint a Cimbora, a Szivárvány, a Napsugár „cseppenként igyekszik adagolni, hogy miről szól a jelenben a kortárs magyar gyermekirodalmi kultúra”. Farkas Kinga hozzáteszi, ezeknek a folyóiratoknak a létezése azoknak a tanároknak köszönhető, akik fontosnak tartják, hogy ilyen formában találkozzanak a gyerekek az irodalommal, de a papíralapú olvasás a gyerekeknek is igénye.  

Gombos Péter úgy látja, hogy Magyarországon kisebb példányszámban jelennek meg gyermekversek, Erdélyben viszont népszerű a műfaj, alapvetően az erdélyi költészetet is erősnek tartja. László Noémi szerint nem csoda, hogy úgy tűnik, a gyerekek körében kevésbé népszerű a vers, hiszen a felnőttek körében sem az, megjegyzi: „prózai korban élünk”. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy „amikor strandra megyek, Esterházyt viszek, nem Weörös-verseket. De ha összetörték a szívem, akkor Weörös Sándort fogok olvasni két percben és utána reggelig sírok”. Fontosnak tartja, hogy a gyerekek ne csak prózával, hanem lírával is találkozzanak, hiszen mindkét olvasói tapasztalat egyaránt értékes. Farkas Kinga úgy érzi, a gyerekek számára talán egyre kézenfekvőbb a vers, a rövidség, a tömörség, a humor képes megfogni őket. 

Annak okát, hogy miért veszíti el a kamasz olvasókat az irodalom, László Noémi abban látja, hogy hosszú évszázadokon keresztül az olvasás a világról szerzett tapasztalatok bevett gyakorlataként működött, most már viszont más csatornákon is szerezhet a gyerek tudást és tapasztalatot. Ebben a tekintetben az olvasás nem „piacvezető”, a kreativitás és a kritikai gondolkodás fejlesztésének szempontjából viszont nem helyettesíthető mással. Gombos Péter hozzáteszi, úgy érzi, „oktatásunk kiválóan működik abban a tekintetben, hogy eltántorítsa a gyereket az olvasástól”, ezzel együtt pedig az olvasás élményszerűsége is eltűnik. Mindannyian egyetértenek abban, hogy szükséges ezt a fajta örömöt újraéleszteni. Farkas Kinga, a Cimbora főszerkesztője szerint, személyes találkozással lehet közel kerülni a kamaszokhoz. Ennek a találkozásnak az élményszerűsége képes az olvasókat visszaszerezni és megtartani. László Noémi hozzáteszi, a mai személytelen kultúrában épp ezeknek a találkozásoknak és beszélgetéseknek lehet változást hozó eredménye. A SepsiBook egyébként több gyermekprogrammal is készült, az érdeklődő gyerekekből sem volt hiány. A hangulatos gyereksarokban tartott tematikus foglalkozások, író-olvasó találkozók, interaktív irodalomórák éppen ezt az élményszerűséget célozták. 

‍