.svg)
Június 4-én, pénteken délután négy órától Nádasdy Ádám költő, író, nyelvész, műfordító két legutóbb megjelent kötetét mutatta be Kolozsváron: a Jól láthatóan lógok itt című verses-, valamint A szakállas Neptun címet viselő prózakötetet. A kettős könyvbemutató helyszíne a Bánffy-palota udvara volt, a szerzővel Fischer Botond író, költő beszélgetetett.
Fischer Botond mintegy bevezetésként Nádasdy Ádámot Kolozsvárhoz fűződő viszonyáról faggatta. Abból a kérdésből, miszerint hogyan mutatkozik meg a város Budapest, vagy éppen London perspektívájából, kiderült, Nádasdy gyakran járt Kolozsváron, először a 70-es években, amikor is a város mostanitól eltérő arculatával találkozott. Sőt a várossal való kapcsolata a jövőben sem szűnik meg, mivel a színház igazgatója, Tompa Gábor megígérte, Hamlet-előadásukban Nádasdy fordítását is fel fogják használni, ez pedig jó ürügy lehet egy következő látogatásra.
Majd a kötetekre rátérve Nádasdy prózakötetének keletkezéséről elárulta, 20 év alatt összegyűlt novellák eredménye ez a könyv, amelyek mindegyike melegekről, a köztük szövődő kapcsolatokról szól. Valójában tehát szerelmi kapcsolatokról, amelyek között van édeskésebb, kesernyés vagy épp keserédes. „Ezt a világot ismerem, magam is meleg vagyok, erről írogatok” – jegyezte meg az író. Majd hozzátette, úgy vette észre, hogy ez a téma sokakat érdekel, persze van, akit a „couleur locale” vonz elsősorban. „Ebben a városban nem is kell mondanom, hogy ha a valaki a kisebbséghez tartozik és arról ír, akkor az a baj, hogy miért arról ír, ha nem arról ír, akkor azt mondják, hogy mint erdélyi író, miért nem úgy ír, mintha erdélyi író volna” – tette hozzá Nádasdy. Ugyanez áll a melegekre is. Egyfajta egyensúlyra van tehát szükség, úgy írni melegekről, hogy az a könyvesboltban a meleg irodalom számára kijelölt polcon, de az általános szépirodalom polcán is jelen legyen. De ha csak a melegek polcán szerepel, az sem baj, a lényeg, hogy úgy legyen megírva, hogy vállalható legyen – hangsúlyozta.
Az írások formájáról a szerző elmondta, ezek a novellák eléggé konzervatív, klasszikus és hagyományos szövegek, „nem profitálnak az Esterházy Péter forradalmából, ahogy talán a verseim sem Tandori forradalmából”. Fischer Botond meglátása szerint a klasszikus, hagyományosabb írásforma viszont nem biztos, hogy a múltba vezet, lehet, hogy inkább „posztmodern utáni” szövegek a kötetben megjelentek. De ha már a posztmodern címke szóba került, Nádasdy elárulta azt is, hogy ebben az egészben a játékosságot, az iróniát becsüli, és számára a posztmodern annyit jelent, mint a pátosz kerülése, mivel a pátosz nagyon könnyen átcsap nevetségességbe. Ezt a saját szövegeiben is észreveszi: nehéz a tragikumot megragadni. „Pedig szeretem a tragikumot, és fontos, úgy, ahogy az ünnepélyesség és maga az ünnep is” – jegyezte meg az szerző. Ugyanez (az, hogy nehéz a pátoszt és a tragikumot megragadni, elviselni) a színházra is érvényes – tette hozzá. Ennek kapcsán egy színházi élményét is elmesélte: egy budapesti Lear király-előadáson, amelyen Nádasdy saját fordítását használták, nagyon sokat nevetett a közönség. A színházból távozva, ugyanebből a közönségből az emberek azt mondogatták, hogy torkukon akadt a nevetés, annyira tragikus volt a darab. „Tehát furcsa mód a tragikum eléri a hatást, de nem azon keresztül, amit tragikumnak nevezünk” – summázta Nádasdy Ádám.
Szó esett még a beszélgetésen többek között a meleg irodalom és szubkultúra kontextusáról, melegfelvonulásról, a novellák sajátos humoráról, a versek kötött formájáról, munkáról, amikor is Nádasdy szellemes megjegyzése szerint a munka, az írás olyan, mint a biciklizés: ha nem hajtja az ember a pedált, elesik.
A beszélgetést a szerző saját műveiből való felolvasása színesítette, illetve a kötetbemutató is felolvasással zárult.
