farkashab (archív napló, részlet)

1995. szeptember Koravének és pimaszok! – sipítozza Maripen a világirodalomtanár, és kidob óráról. WP-t már korábban kidobta, őt kerestem az épületben bolyongva. A folyosó kihalt és csendes, már megint péntek van, az estisek egyáltalán nem jöttek be, senki a 23 tanulóból. WP-t sehol sem találtam, de a hátsó lépcsősoron összefutottam Medine-nel és Tarvával. Ott a sűrű homályban döntöttük el, hogy lapot alapítunk. Röplapot. Osztani akarjuk egy kicsit az észt, habár sejtjük, nem lesz semmi hatása, vagy csak a tanárokra hat. Mindegy, megcsináljuk. Medine fejében nagyjából készen van minden, ő a legkomolyabb közülünk, nem is értem miért lóg velem és WP-vel. Úgy érzem valami nyúlós és sötétlő massza vesz körül minket, amikor mind együtt vagyunk. Ingel az osztályomból, aki egyetlen barátnőm, azt mondja, fél tőlünk és inkább nem lóg velünk. Hát ne jöjjön, az ő körei is meglehetősen ziláltak, és az élete is az. De persze nem bírja ki, hogy néha ne csapódjon hozzánk, csak sajnos sokat sápítozik, és azt állítja, hogy ő a lelkiismeretünk éber őre. Ezt a hülyeséget!
Ingel májustól Marinkával jár, ott lakik velük, és azt képzeli, gyerekei vannak. Marinka két öccsét és húgát rekcumolja délutánoként és este, sokszor látom őket az ablakunkból, amint kergetőznek a zöld ház körül, amely foltos, mint egy vedlő platán. Ingelt a szülei egyszerűen faképnél hagyták. Az apja már évekkel korábban lelépett azzal, hogy külföldre megy dolgozni, aztán nyoma veszett. Tavaly télen az egyik déli kikötőből jelentkezett, azt állítva levelében, hogy hajógyári munkás, de pénze nincs, nem jöhet, boldoguljanak. Ingel anyja korábban sem boldogult az élet dolgaival, folyton rájuk omlott a háztartás, a lakásukat a sok adósság miatt elvesztették. Egy ideig a munkásszállón laktak a Petkov malmában. Onnan lépett le az anyja még áprilisban valakivel, valahová, pénzt, levelet nem hagyott. Hát így vagyunk. Tarva apja folyton le van zsibbadva, évek óta nem dolgozik, de nem is szeretne. Medine apja is folyton le van zsibbadva, de ő dolgozik, sőt, folyton attól retteg, hogy nem lesz munkája, kinek kell ma műszaki rajzoló? Medine anyja nem iszik, de mindenféle gyógyszereket szed, amikor hazaér. Váltásba jár dolgozni a közeli konfekciógyárba, összevissza, néha reggel, máskor hetekig éjszaka, vagy délután, aztán hónapokig egyáltalán, mert nincsen munka. A gyárat egy milánói olasz működteti, aki állandóan arra panaszkodik, hogy ebben a sárfészekben – és ezt szép hazánkra érti – nincsen nyersanyag, csak a szar van, amiből nem lehet dolgozni. Medine anyja szerint ez hülyeség. A konfekciós olasz szívtelen rabszolgatartó, reméli, hogy a pokolra jut, mert ott a helye – mondja és keresztet vet.
WP-vel még az óvodából ismerjük egymást. A szülei tudósok, elszöktek Amerikába kilenc éve. Ott élnek és küzdenek, hogy WP-t és a másik mákvirágot, az öccsét kivihessék magukhoz. Brooklyn, Manhattan, Cape Town vár ránk – sorolja WP merengve, és mutatóujját a levegőbe böki, mint dédapám, amikor nagy igazságokat nyilatkoztatott ki, például azt, hogy a haza, csak egy irány.  WP földrajzból sem csillogás, én pedig szívesebben mennék Fokvárosba, mint Amerikába. Már óvodás korunkban világgá indultunk, de nem jutottunk túl messzire.
1995. október 9. Avdo, a pápaképű[1] ott üldögélt a konyhánkban amikor hazaértem suliból, és konyakot ittak anyámmal, aki szinte soha nem iszik, de most önti magába a piát. Avdo szagatott beszédét sírás és csuklásrohamok kísérték. Arról mesélt, hogy odahaza Srebrenicában garázdaságot s fertelmes dolgokat műveltetett egy Ratko Mladić nevű hadvezér még júliusban, de erről igen keveset beszélnek a világban. Avdo anyám régi ismerőse, még azokból az időkből, amikor a függönyön túli országokban próbáltak pénzzé tenni különféle dolgokat hevenyészett piacokon. Anyám javarészt alsóneműt árult, Avdo mikor-mit. Többször járt a hóstátbeli házunkban mielőtt lebontották volna, csak nagyanyámmal tudott értekezni, ha anyám nem volt otthon, és dédapámmal, aki sűrűn töltögetett neki jézuskrisztus véréből, ahogy a szülőfalujában nevezik a vörösbort. A pápaképű akkor vékony, inas testalkatú ember volt és nagyon vidám. Egyszer, már az újpiaci lakásban a hóna alatt egy videólejátszót szorongatva állított be, és Az ördög jobb és balkezével, amelyet anyámék az éjszaka folyamán kétszer is megnéztek. Úgy emlékszem az éjszakai mozizáson Paradis úr is ott volt, és szokásához híven addig ölelgette a vékony Avdót, míg az menekülni kezdett előle, és végül az én szobámban kötött ki, mint mindenki más a lakásból, aki menekülni, pihenni vagy felüdülni vágyott. Fura, idegen illata volt, és a Dinári érchegységről, meg a Maja Jezerce csúcsról mesélt, ahová sokszor felmászott kedvtelésből, és azért is, mert szakmáját tekintve geológus. Most itt ül a konyhánkban teljesen tönkremenve, a keze reszket, míg szájához viszi a konyakospoharat, a szeme vörös a tébolytól, az álmatlanságtól és a fájdalomtól. Olyasmiket mesél, amiket hihetetlennek találunk, hiszen a szép új világban már nem lehetséges a népirtás, és semmi ilyesmi, de tudjuk, igazat mond, a szép új világ egy folttal sem jobb, mint a régi vagy az eljövendő.
1996. május. Ingel tetováltatott egy giccses jézusszívét a tomporára, rettenetesen csúf, de ő nagyon büszke rá. Azt mondja Marinka kezdőbetűit is beleírja, hiába magyarázok neki arról, hogy Marinka után még más is következhet az életében, akinek a neve esetleg nem M betűvel kezdődik. Szerinte kussoljak, mert nem értem a szerelmet, és nem is érzem, mert nem szeretek senkit. Mit mondjak erre? Mindannyian megbolondulunk időnként, és hülyeségeket beszélünk.
Tudtál róla Wild, hogy itt, ahol mi hentergünk, régen a postalovak legelője volt? – kérdezem WP-től péntek délután, amikor azt vizsgáljuk hiányos öltözékben, hogy szedtünk-e fel kullancsokat, általában igen. WP szerint azért, mert édes a vérünk. Az enyém mindenesetre sós. A kenyérmezei töltésen szoktunk egymásnak esni, a bodzabokrok alatt, órák után, de inkább órák helyett. Még mindig nem buktunk meg, ezt nem érti senki, mi sem. Időnként eldöcög fölöttünk egy-egy vonat. Azt gondoljuk nem látnak minket. Láthatatlanná válunk, ha együtt vagyunk.
Medine osztályából az egyik lány Indiánnal jár az estiből. Indián nagyon menő, mert hosszú a haja, és egy kopott bőrkabátban mászkál télen-nyáron, amelyet korábban a nagyapja viselt. Szerintem úgy néz ki mint Jónás, amikor előjött a cethalból, de ezen csak Tarva röhög, mondjuk ő mindenen. Az a gyanúm, hogy Medine is szerelmes, mostanában állandóan olyan helyekre vágyik, ahová ezek az Indiánék járnak. Vannak más csehók is a Heurékán kívül, mondja és sorolja, hogy még hova mehetnénk péntek esténként.
Hihetetlen micsoda lebujok vannak! Főként pincék, néhány padlás, és kerthelyiségek szerteszét a városban. Nappal általában az új helyek után szimatolunk, esténként a bejáratott helyekre megyünk. Korábban, míg csak a Heurékát frekventáltuk, azt gondoltuk, mi vagyunk a lezüllött nihilisták, de kiderült, hogy naivitásunk még a sűrű leves tetején tart minket, és odalent a mélyben zavaros szubsztancia kavarog.
(...)
Következő rész

[1] Szakasztott úgy nézett ki, mint II. János Pál pápa, áldassék a neve.